Alternatív Gazdaság lexikon
Nincs szerkesztési összefoglaló
Címke: sourceedit
(Gyors üzleti tanácsok)
1. sor: 1. sor:
 
Nekünk, európaiaknak nem annyira világos, hogy mi is az '''Ubuntu''' - inkább életérzés, inkább világszemlélet, inkább talán vallás? Vagy mindhárom egyszerre (gyanítjuk leginkább). “Én benned, Te bennem”, próbálja újra magyarázni Mandela azt, amit leginkább az egyén és a [[közösség]] viszonyával jellemezhetnénk, legalább is európai fogalmakkal. Hogy az egyén elvész a közösség nélkül, s hogy közösség sincs persze az egyének sokasága és összefogása híján. Mindez nem volna több, mint egy a rokonszenves, bár kissé elvont vallásos világnézetek közül; egy animista hit, amely fűben-fában orvosságot lát, istenek haragját az égiháborúban. Egytörzsi vallásosság, amelyet hol umuntu-nak neveznek, hol botho-nak, utu-nak vagy uhuntu-nak.
 
[[Fájl:Soccer_practice.jpg|thumb|288px|fiatal gyerekcsapat - csapatszellem]]
 
Egy életfölfogás, amely a közösséget előbbre helyezi az egyénnél, az életet a gazdagságnál, a méltóságot a megaláztatásnál, a megbékélést a konfrontációnál és az [[Együttműködési készség|együttműködést]] a versengésnél. Desmond Tutu szerint “az Ubuntu az emberi lét lényege. Az Ubuntu azt mondja,hogy mint emberi lény, nem élhetsz elszigeteltségben. Az Ubuntu a kölcsönös kapcsolatokról szól. Egyedül nem lehetsz ember; ha megvan benned az Ubuntu, akkor megismerszel a nagylelkűségedről. Túl gyakran gondolunk magunkra mint egymástól elszigetelt individuumokra, holott mindig kapcsolatban állunk, és minden, amit teszünk, végső soron az egész világra kihat. Ha jót teszel, az szétterjed az egész világon, jótetteid az egész emberiségnek szólnak...”(Ubuntu 2011)
+
Egy életfölfogás, amely a közösséget előbbre helyezi az egyénnél, az életet a [[gazdagság]]nál, a méltóságot a megaláztatásnál, a megbékélést a konfrontációnál és az [[Együttműködési készség|együttműködést]] a versengésnél. Desmond Tutu szerint “az Ubuntu az emberi lét lényege. Az Ubuntu azt mondja,hogy mint emberi lény, nem élhetsz elszigeteltségben. Az Ubuntu a kölcsönös kapcsolatokról szól. Egyedül nem lehetsz ember; ha megvan benned az Ubuntu, akkor megismerszel a nagylelkűségedről. Túl gyakran gondolunk magunkra mint egymástól elszigetelt individuumokra, holott mindig kapcsolatban állunk, és minden, amit teszünk, végső soron az egész világra kihat. Ha jót teszel, az szétterjed az egész világon, jótetteid az egész emberiségnek szólnak...”(Ubuntu 2011)
 
Desmond Tutut és Nelson Mandelát nem fölöslegesen idéztük. Az új Dél-Afrika szellemi és politikai vezetői az Ubuntu-ban - ebben az életigenlő életérzésben, ebben a közösség-központú társadalomfilozófiában - találták meg azt az ideológiát, amely köré Afrika fölszabadításának sajátos gondolatrendszerét építették. Egy olyan filozófiát, amely az egyén és közösségviszonyának megjavításában nem csak az egyéni élet értelmét látja és láttatja, hanem a társadalmi szabadság forrását és Afrika fölemelkedésének sajátos, egyedi útját. Ennek a sajátos, egyedi útnak az egyik állomása a kizsarolt és agyonhasznált afrikai élővilág megóvása és föltámasztása; olyasvalami, ami a nyugati tipusú fejlődéssel szemben az egyetlen élhető alternativát nyújtja (ahogyan az Ubuntu szószólói tartják). És nemcsak lelkészek,filozófusok, ideológusok (el egészen a törzsi varázslókig). Afrika elkötelezettjei úgyszintén, nem utolsó sorban az elektronika és a csúcstechnológia táborából toborzódva. Tim Jackson nem az egyetlen köztük, de talán a legismertebb. Ő alapította a legelterjedtebb internetes aukciós házat, majd összeházasította annak német vetélytársával, végül mindezt eladta az afrikai Naspers vállalkozásnak. Tevékenységért a 2007-es davosi gazdasági világcsúcson a jövőt formáló száz legfontosabb személyiség közé sorolták, a Business magazinkörkérdésére beérkezett válaszok szerint pedig a második legjobb gazdasági kapcsolat a világon. Tim Jackson is ismeri persze az Ubuntu-t, amelyet mindenki ismer, aki Afrikával komolyan összeköti a sorsát. Szerinte az Ubuntu az a filozófia, amely úgy támogatja a gazdasági-társadalmi változásokat, hogy egyúttal óvja a környezetet, s ezzel fönntarthatóvá teszi a fejlődést (Jackson 2009)
 
A lap 2017. október 13., 20:40-kori változata

Nekünk, európaiaknak nem annyira világos, hogy mi is az Ubuntu - inkább életérzés, inkább világszemlélet, inkább talán vallás? Vagy mindhárom egyszerre (gyanítjuk leginkább). “Én benned, Te bennem”, próbálja újra magyarázni Mandela azt, amit leginkább az egyén és a közösség viszonyával jellemezhetnénk, legalább is európai fogalmakkal. Hogy az egyén elvész a közösség nélkül, s hogy közösség sincs persze az egyének sokasága és összefogása híján. Mindez nem volna több, mint egy a rokonszenves, bár kissé elvont vallásos világnézetek közül; egy animista hit, amely fűben-fában orvosságot lát, istenek haragját az égiháborúban. Egytörzsi vallásosság, amelyet hol umuntu-nak neveznek, hol botho-nak, utu-nak vagy uhuntu-nak.

Soccer practice

fiatal gyerekcsapat - csapatszellem

Egy életfölfogás, amely a közösséget előbbre helyezi az egyénnél, az életet a gazdagságnál, a méltóságot a megaláztatásnál, a megbékélést a konfrontációnál és az együttműködést a versengésnél. Desmond Tutu szerint “az Ubuntu az emberi lét lényege. Az Ubuntu azt mondja,hogy mint emberi lény, nem élhetsz elszigeteltségben. Az Ubuntu a kölcsönös kapcsolatokról szól. Egyedül nem lehetsz ember; ha megvan benned az Ubuntu, akkor megismerszel a nagylelkűségedről. Túl gyakran gondolunk magunkra mint egymástól elszigetelt individuumokra, holott mindig kapcsolatban állunk, és minden, amit teszünk, végső soron az egész világra kihat. Ha jót teszel, az szétterjed az egész világon, jótetteid az egész emberiségnek szólnak...”(Ubuntu 2011)

Desmond Tutut és Nelson Mandelát nem fölöslegesen idéztük. Az új Dél-Afrika szellemi és politikai vezetői az Ubuntu-ban - ebben az életigenlő életérzésben, ebben a közösség-központú társadalomfilozófiában - találták meg azt az ideológiát, amely köré Afrika fölszabadításának sajátos gondolatrendszerét építették. Egy olyan filozófiát, amely az egyén és közösségviszonyának megjavításában nem csak az egyéni élet értelmét látja és láttatja, hanem a társadalmi szabadság forrását és Afrika fölemelkedésének sajátos, egyedi útját. Ennek a sajátos, egyedi útnak az egyik állomása a kizsarolt és agyonhasznált afrikai élővilág megóvása és föltámasztása; olyasvalami, ami a nyugati tipusú fejlődéssel szemben az egyetlen élhető alternativát nyújtja (ahogyan az Ubuntu szószólói tartják). És nemcsak lelkészek,filozófusok, ideológusok (el egészen a törzsi varázslókig). Afrika elkötelezettjei úgyszintén, nem utolsó sorban az elektronika és a csúcstechnológia táborából toborzódva. Tim Jackson nem az egyetlen köztük, de talán a legismertebb. Ő alapította a legelterjedtebb internetes aukciós házat, majd összeházasította annak német vetélytársával, végül mindezt eladta az afrikai Naspers vállalkozásnak. Tevékenységért a 2007-es davosi gazdasági világcsúcson a jövőt formáló száz legfontosabb személyiség közé sorolták, a Business magazinkörkérdésére beérkezett válaszok szerint pedig a második legjobb gazdasági kapcsolat a világon. Tim Jackson is ismeri persze az Ubuntu-t, amelyet mindenki ismer, aki Afrikával komolyan összeköti a sorsát. Szerinte az Ubuntu az a filozófia, amely úgy támogatja a gazdasági-társadalmi változásokat, hogy egyúttal óvja a környezetet, s ezzel fönntarthatóvá teszi a fejlődést (Jackson 2009)

Ubuntuhoz apcsolódó történetek

Egy antropologus egy afrikai törzs gyermekeinek javasolt egy játékot: letett egy kosár gyümölcsöt egy fa mellé, majd így szólt:

- Aki előbb odaér az nyeri a gyümölcsöt!

Erre a gyermekek mind felálltak, kézenfogták egymást, és együtt szaladtak érte.

Az antropológus megkérdezte, hogy miért nem versenyeztetek?

Mire ők: Ubuntu! Hogyan tudna valamelyikünk is boldog lenni, ha bármelyikünk szomorú?

E törzs nyelvén Ubuntu annyit tesz: Vagyok, mert vagyunk..

Források