Alternatív Gazdaság lexikon
Figyelem: Nem vagy bejelentkezve. Ha szerkesztesz, az IP-címed nyilvánosan látható lesz a laptörténetben. Ha bejelentkezel vagy regisztrálsz, a szerkesztéseid a felhasználónevedhez lesznek társítva, egyéb hasznos dolgok mellett.

A szerkesztés visszavonható. Ellenőrizd alább a változásokat, hogy valóban ezt szeretnéd-e tenni, majd tedd közzé a változtatásaidat a visszavonás véglegesítéséhez.

Aktuális változat A te változatod
1. sor: 1. sor:
Amikor arról beszélünk, hogy hogyan működne egy konkrét terület a [[Kommunizmus|kommunizmusban]], fontos leszögeznünk két dolgot. Az egyik, hogy csak a közeli jövőről mondhatunk bármi konkrétumot, tehát arról, hogy most vagy pl. 1-2 évtizeden belül egy győztes világforradalom mit eredményezne. A távoli jövőt még ötletek szintjén sem tudjuk felvázolni, hiszen olyan mértékben megváltoznak a termelőerők (pl. a mesterséges intelligencia fejlődése miatt), amit ma még elképzelni sem tudunk. Ez akkor is igaz, ha marad a [[kapitalizmus]], és akkor is, ha sikerül meghaladni, persze a két eset nagyon különböző irányt jelent a technológia fejlődésében és a kommunista eset még kevésbé előre látható, mint a kapitalista. Az anarchista/kommunista alapelvek persze világosak, de hogy ezek konkrétan hogyan valósulnak meg mondjuk száz év múlva, nem tudhatjuk... [[Fájl:Antikvarium.hu - Okonosztat.jpg|alt=Ökonosztáz könyvborító|bélyegkép|Tudományos kutatás, és publikációk]]
+
Amikor arról beszélünk, hogy hogyan működne egy konkrét terület a kommunizmusban, fontos leszögeznünk két dolgot. Az egyik, hogy csak a közeli jövőről mondhatunk bármi konkrétumot, tehát arról, hogy most vagy pl. 1-2 évtizeden belül egy győztes világforradalom mit eredményezne. A távoli jövőt még ötletek szintjén sem tudjuk felvázolni, hiszen olyan mértékben megváltoznak a termelőerők (pl. a mesterséges intelligencia fejlődése miatt), amit ma még elképzelni sem tudunk. Ez akkor is igaz, ha marad a kapitalizmus, és akkor is, ha sikerül meghaladni, persze a két eset nagyon különböző irányt jelent a technológia fejlődésében és a kommunista eset még kevésbé előre látható, mint a kapitalista. Az anarchista/kommunista alapelvek persze világosak, de hogy ezek konkrétan hogyan valósulnak meg mondjuk száz év múlva, nem tudhatjuk...
   
7. sor: 7. sor:
   
=== Lesz-e motivációja a tehetséges embereknek? ===
 
''Akkor csapjunk bele a lecsóba: Lesz-e motivációja a tehetséges embereknek arra, hogy életük, energiájuk igen nagy részét erre fordítsák, ha a megélhetés mindenképp biztosítva van?''
 
Aki csak a pénzért csinálja, nem pedig valódi érdeklődésből, lelkesedésből, az általában ma sem ér el kimagasló eredményeket. Leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy egyik Nobel-díjas sem a díjjal járó pénzösszeg megszerzéséért fektetett be olyan sok energiát a tudományba. A belső motiváció (valódi érdeklődés és tudásvágy) mellett fontos lehet az a természetes emberi igény, hogy elismerjenek és fontosnak tartsanak minket, illetve olyan dolgokat hozzunk létre, amelyeknek van értelmük.
 
''Azért nyilvánvaló, hogy az anyagi motiváció kiiktatása abba az irányba hatna, hogy csökkentené azok számát, akik kitartóan és elszántan tudománnyal akarnak foglalkozni, nem?''
 
17. sor: 17. sor:
   
'''1.''' A jobb alsó-, közép- és felsőfokú oktatás…
 
''Mennyiben lenne más a felsőoktatás és a kutatás kapcsolata, mint a jelenlegi rendszerben?''
 
[[Fájl:Nyílt Forráskódú Gazdálkodás - Legyél Önellátó|bélyegkép|Önellátó közösségek projekt bemutatófilmje|200px]]
 
Amikor az egyetemi oktatás rendszere kialakult (több mint 100 éve), akkor az egyetemi tananyag színvonala nagyon közel állt a tudomány akkori élvonalához. Ma ez szinte csak a végzős évfolyamok néhány speciális tantárgyára vonatkozik. Az alsóbb évesek majdhogynem standardizált oktatást kapnak, amely rutinmunkává vált és felőrli az egyetemi oktatók jelentős részének az energiáit. A rendszer rugalmatlansága miatt az óraterheléstől tipikusan igen nehéz megszabadulni. A kutatóintézetekben meg van, hogy épp az ellenkező előjelű a probléma: túl kevés a fiatal és az áporodott légkörben betokosodnak a kutatók. Ami viszonylag új fejlemény, a neoliberalizmus térnyerése óta az állami kutatóhelyekre is egyre jobban behatolnak a tőkés vállalatok és persze nem az emberiség jövője miatti aggodalomból, hanem konkrét profit érdekekből. Tehát egyértelmű, hogy az oktatás teljesen más, sokkal kevésbé elidegenedettebb formában fog működni. Ez most azért mellékszál, mert az oktatás kritikájáról és jelenleg katasztrofális hatékonyságáról máshol írtunk.
 
''Rendben, folytassuk ott, hogy mi garantálná, hogy elég ember akarjon kutatással foglalkozni!''
 
'''2.''' Nem lesznek olyan gyerekek, akik egzisztenciális okokból nem tanulhatnak, ill. tanulásukat a rossz körülmények gátolják. A patriarchátus és a szexista gondolkodásmód megszűntével a lányok is több bátorítást kapnak majd, hogy kutatási tevékenységekbe fogjanak, olyan területeken is, ahol most alacsony a nők aránya (pl. villamosmérnök).
 
'''3.''' Sok fiatal ma azért szeretne pl. bankokban és biztosító-társaságoknál dolgozni, mert úgy látja, így könnyebben jut több pénzhez. Ezek egy része is beszállhat majd a tudomány művelésébe, főleg, ha már gyerekként megmutatják neki, milyen izgalmas is tud az lenni.
 
'''4.''' Jelenleg is sok mérnök, technikus vagy más szaki van a gyárakban vagy a saját műhelyében, aki imád érdekes új megoldásokon agyalni és bütykölni, de rutinmunkára van kényszerítve, hiányoznak a kapcsolatai és az erőforrásai, hogy kibontakozzon. Többnyire nincs lehetőségük arra, hogy megismerjék azt, hogy hol tart a tudomány és a technika élvonala az őket foglalkoztató kérdésekben (pl. mert a cikkek egy része nem ingyen van, a technológiák pedig nem nyilvánosak) és így nem tudnak bekapcsolódni a tudományos vérkeringésbe. A kommunista termelési viszonyok között nekik sokkal több idejük és lehetőségük lesz részt venni a fejlesztésekben, képzésekben, konferenciákra utazni, stb. Mindenki sokkal több bátorítást fog kapni, hogy ötleteljen és az ötleteit bedobja a közösbe. Általában is elmondható, hogy amint az elidegenedett munkát a szabad emberi tevékenység váltja fel, óriási energia és kreativitás szabadul fel...
 
''Vagy éppen általános lesz a lustaság...''
 
37. sor: 40. sor:
   
=== Egy „átlagember” majd szerves kémiával vagy differenciálgeometriával fog foglalkozni? ===
 
''Nem túl merész feltételezés az, hogy egy „átlagember” majd szerves kémiával vagy differenciálgeometriával fog foglalkozni?''
 
43. sor: 45. sor:
   
''De én még mindig attól félek, hogy amiket felsoroltál, az nem ellensúlyozza eléggé az anyagi motiváció kiesését. Hiszen ma rengeteg kutató és egyetemi oktató vért izzad, hogy ontsa magából a tudományos cikkeket, hiszen az adja a létbiztonságot és az előléptetést. Ha nem lenne egzisztenciális kényszer, fele ennyit sem dolgoznának, nem?''
 
A publikációs kényszer valójában több kárt csinál, mint hasznot! Akkor is publikálni kell egy adott mennyiséget, ha az embernek nincs is jelentős eredménye, és ezért úgy kell tálalni a bolhát is, mintha elefánt lenne. Ez egyrészt azt eredményezi, hogy a kutatók egy részének ideje értéktelen vagy alacsony színvonalú cikkek írására és elbírálására/lektorálására megy el, másrészt a cikk-özönben egyre nehezebb kiigazodni és ez is nehezíti a kutatómunkát, az önképzést.
 
A tudományos folyóiratok és könyvek kiadását is többnyire profitorientált cégek végzik és szeretnek igencsak borsos árat kérni értük (emellett pedig a szigorú formai követelményeknek való megfelelés is időrabló), ez pedig nyilvánvalóan hátráltatja a kutatómunkát, főleg a szegényebb országokban. Nemrégiben egy nagy halom kutató lázadást kezdeményezett a vezető kiadó-vállalat ellen, persze csak a maguk szolid módján, bojkottal és hasonlókkal fenyegetőzve. Az internet elterjedésével persze megjelentek azok a honlapok (pl. arXiv.org vagy Researchgate), amelyekről ingyen lehet cikkeket letölteni. Jelenleg (főként a szellemi tulajdonjog védelme miatt) távol vagyunk attól, hogy az összes cikk elérhető legyen, és valószínűleg a kapitalizmus meghaladása kell majd ahhoz, hogy tényleg teljesen gördülékenyen menjen az információ áramlása. A vállalati szférában ráadásul a fejlesztések részleteit természetesen titokban tartják, ill. szabadalmakkal védik le, hogy ne a konkurencia profitáljon belőlük, ami felesleges párhuzamosságokhoz vezet és egyre nagyobb mértékben gátolja a fejlődést. Nyilvánvaló, hogy a kommunizmusban az a gát is teljesen eltűnne.
 
''Az állami szférában, az egyetemi kutatóhelyeken viszont többnyire nincsenek ilyen problémák, nem?''
 
53. sor: 58. sor:
   
=== Kinek a kutatását támogassuk? ===
 
''De valahogy csak el kell osztani az erőforrásokat, el kell dönteni, kinek a kutatását támogassuk, nem?''
 
59. sor: 63. sor:
   
A pályázati rendszer ráadásul olyan értelemben is elég irracionális, hogy a pályázat kiírói nem tudják (vagy nem akarják tudni), pontosan mire is lenne szükség, így pl. sokszor könnyebb megszerezni egy vadiúj műszert, mint egy apró alkatrészt egy régi (de még jó állapotú) karbantartására, még akkor is, ha ez utóbbi sokkal olcsóbban elérhető.
 
''Hogy menne ez a kommunizmusban?''
 
''Hogy menne ez a kommunizmusban?''
  +
   
A kutatók megélhetése és mindennapos berendezései (pl. egy jó minőségű számítógép) alapból biztosítva lennének, ez nem lehet kérdés, ez az alapelvekből következik.
 
''De konkrétan ki és hogyan állítaná elő ezeket?''
 
69. sor: 77. sor:
   
A kommunista társadalomban kutatók (más emberekhez hasonlóan) oda utaznak és ott élnek majd, ahol épp jónak látják, tehát nem lesz akadálya annak, hogy pár hétre vagy hónapra megszervezzenek maguknak nemcsak egy konferenciát, ahol ismertetik az eredményeiket, hanem mondjuk egy olyan workshop-ot, ahol érdemi kutatómunka folyik intenzív kommunikációval kombinálva. Így sokkal szervezettebbé, világméretekben összehangoltabbá válna a kutatás.
 
''Egyfajta "tervgazdaságot" vezetnének be a tudományban?''
 
Nem egészen. Ma a kutatók egy részének az a problémája, hogy el van szigetelve a többiektől és egyedül kell kiizzadnia valamilyen eredményeket. Ez főleg vidéki egyetemek, főiskolák oktatóira jellemző. Mások meg épp ellenkezőleg, belekényszerültek egy csapatba vagy projektbe és akkor is azzal kell foglalkozniuk, ha a saját ötletükön szeretnének dolgozni, különben nem kapnak fizetést. Az anarchizmus alapelveiből következik, hogy mi ezt meg akajuk változtatni: legyen tényleges lehetőség beszállni a vezető tudósok által koordinált csoportokba, de lehessen magányos farkasként is tevékenykedni. Így a tervszerűség mellett a spontaneitás is megmaradna.
 
''Jó, de mi van akkor, ha sokkal több ember akar beszállni mondjuk egy oxfordi professzor projektjébe, mint amennyivel ott kezdeni tudnak valamit?''
 
79. sor: 89. sor:
   
=== Giga-projektek? ===
 
''Azt hogyan dönti el a társadalom, hogy az olyan giga-projektek, mint egy részecskegyorsító a CERN-ben (amelyet jelenleg még a leggazdagabb országoknak is nagy falat lenne egyedül megépíteni) kapjanak-e támogatást.''
 
Ez nem feltétlenül menne egyszerűen. Azt hiszem, hogy a kommunizmusban is elegendő számú, korábban jó eredményeket produkáló kutatónak kell társadalmi vitában meggyőzni a közvéleményt, hogy érdemes ezért áldozatokat hozni. Ehhez pedig alaposan meg kell vizsgálni azt is, hogy milyen mellékhatásai lennének, pl. mekkora a nyersanyag-igénye a projektnek, ill. mekkora lesz az ökológiai lábnyoma. Tehát nem egy személy vagy szűk csoport döntene, hanem a teljesen nyilvános információk alapján az összes érintett és érdeklődő ember. Hangsúlyozom azt a fontos különbséget a jelenlegi társdalomhoz képest, hogy az emberek megélhetése nem függne ezektől, tehát nem lenne érdekük, hogy átverjék egymást és „csakazértis” keresztbe tegyenek a konkurenciának.
 
''Tehát azt állítod, hogy a kutatás és a fejlesztés jobban pörögne a kommunizmusban?''
 
Igen, de nem csak ezt. Fontos, hogy a kapitalizmus nem csak a kutatómunka menetét és körülményeit befolyásolja, hanem a tartalmát, a céljait is eltorzítja. A céges kutatás-fejlesztés esetén ez nyilvánvaló, de az állami szférában is megjelenik. A legfontosabb példa erre a katonai kutatások területe. Kisarkítva azt lehet mondani, hogy nem az emberi jólét növelésén, hanem a pusztítás hatékonyságának javításán dolgoznak...
 
''Azt szokták mondani, hogy mivel rengeteg találmány a hadseregből került át a polgári felhasználási területekre, ezek nélkül sokkal hátrébb járna a technika.''
 
95. sor: 106. sor:
   
A legabszurdabb terület, ahol a leglátványosabban megmutatkozik a rendszer perverzitása, az informatika. A legális és illegális szoftverfejlesztők a kapitalizmus logikája által kitermelt feladatokat végeznek, amelyek közül igen sok senki boldogulását és kényelmét sem szolgálja: vírusok és vírusirtók létrehozása, spam-szűrők, titkosítás, másolásvédelem...
 
''Valamilyen szinten ezek szükségszerűek. Nem lehet olyan társadalmat létrehozni, ahol soha semmilyen rosszindulatú szándék nem jelenik meg!''
 
=== Ha rosszindulatú szándék jelenik meg? ===
 
A kérdés az, hogy a rosszindulat alkalomszintű egyéni kihágás, vagy pedig bele van kódolva a rendszerbe és ez által szükségszerű és rendszeres. Az osztálytársadalmakban, ahol az embereket anyagi érdekeik szembeállítják egymással, teljesen általános, hogy emberek csoportjai kölcsönösen azon dolgoznak, hogyan játsszák ki a másikat. Attól a szinttől kezdve, hogy áruházakból csokit lopnak, azon keresztül, hogy vasúti kábeleket "hasznosítanak újra", egészen odáig, hogy bankot rabolnak, míg mások (biztonsági őrök, felszerelve újabb és újabb berendezésekkel) ezt próbálják megakadályozni. Tehát a táradalom erőforrásai egyre nagyobb részét a tulajdon megszerzésére és védelmére, a tulajdonjogokat megsértők felkutatására, megbüntetésére stb. pazarolja el, nem pedig a társadalmat alkotó egyének jólétének, boldogságának biztosítására. Ahogy a termelőerők túlfejlődnek a termelési viszonyokon, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá ez a tendencia. A kutatás-fejlesztés területén persze elsősorban a szellemi tulajdonjogok, szabadalmak stb. jelentenek problémát. Az informatika esetén már azok is észreveszik ezt, akik amúgy távolról sem kommunisták.
 
''Konkrétabban?''
 
''Konkrétabban?''
113. sor: 123. sor:
   
Előbb-utóbb a tömegek számára is nyilvánvaló lesz, hogy pusztán a jelenlegi életszínvonalunk fenntartása is megköveteli a kapitalizmus meghaladását. A feladatunk nem csak az, hogy ezt a felismerés terjedését elősegítsük, hanem az is, hogy rámutassunk arra, hogy nemcsak kívánatos, hanem lehetséges is a kommunista társadalom megvalósítása.
 
=== Kapcsolódó témák ===
 
* [[Nyílt forráskódú termékfejlesztés]]
 
* [[Találékonyság]]
 
* [[Szellemi termelés piaci körülmények között - informatikai megoldási javaslat]]
 
* [[Szellemi termék]], [[Szabadalom]]
 
== Forrás ==
 
== Forrás ==
 
* [http://thinkingandrioting.blogger.hu/2017/08/05/tudomany-a-kommunizmusban "Gondolkodj és lázadj!" blog: Hogyan menne a tudományos kutatás a kommunista társadalomban?] 2017.08. 5
 
[[Kategória:Társadalomelmélet]]
 
Please note that all contributions to the Alternatív Gazdaság lexikon are considered to be released under the CC-BY-SA
Mégse Szerkesztési segítség (új ablakban nyílik meg)