Alternatív Gazdaság lexikon
Advertisement

Tokaj-Hegyalján 27 település összefogásával született meg az ötlet, hogy Tokaji Dukát néven új helyi pénznemet vezetnek be. A cél a helyi közösség összetartásának növelése és turizmus fellendítése volt.

A „Kiemelt turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése” című projekt keretében bocsátották ki Tokaj-Hegyalja helyi pénzét, a Tokaji dukátot. Egy Tokaji dukát egy forintot ér, de ennek a pénznek nem ez a különlegessége, hanem amellett, hogy a tokaj-hegyaljaiak összetartozását erősíti, a forgalom megélénkülését is várják ettől, hiszen azok, akik vállalják ennek a pénznek a forgalmazását és az elfogadását, azok kedvezményeket is biztosítanak majd a vásárlóknak. Mád polgármestere mellett most Golop Község polgármester Kiss Lajos is úgy döntött, hogy 2017. szeptemberében kibocsátják a Tokai Dukátot.

Hivatalosan_is_forgalomba_került_a_Tokaji_Dukát

Hivatalosan is forgalomba került a Tokaji Dukát

Hivatalos honlap: http://www.tokajidukat.hu

Facebook profil: Tokaji DUKÁT Facebook oldala


Általános ismertető[]

A Tokaji Dukát, más étkezési vagy vásárlási utalványhoz hasonlóan, átruházható és többször felhasználható, papír alapú fizetési eszköz, amellyel áru vagy szolgáltatás vásárolható. A helyi pénz használói az elfogadóhelyeken - boltok, üzletek, piacok, szolgáltatók - vásárolhatnak, de a megbízási, vállalkozási díjak, önkormányzatoktól függően közszolgáltatások is fizethetőek lesznek helyi pénzben és akár a vállalkozók, magánszemélyek is vásárolhatnak egymástól. Gyakorlatilag hasonlóan működik, mint a Forint, viszont folyamatosan helyben marad. Lehetséges hogy a helyi üzletek a termékeik és szolgáltatásaik árából a Tokaji Dukát használóinak kedvezményeket nyújtanak. A kedvezmény mértéke és az, hogy ez milyen árucikkre és szolgáltatásra terjed ki, a csatlakozott partner vállalásától függ. Azt, hogy hol lehet Tokaji Dukáttal vásárolni a honlapon az elfogadó helyek listája tartalmazza.


A Tokaji Dukát gyorsítja a tőke helyben történő körforgását, amivel biztos piacot teremthet a helyi vállalkozások, a helyi kereskedők, szolgáltatók, termelő vállalkozások, őstermelők vagy gazdák számára. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy aki Tokaji Dukáttal fizet sok esetben még Forinttért tovább vásárol, azaz az elfogadó helyeknél jelentős többlet forgalmat lehet képes generálni.


A Tokaj Dukát beszerzése[]

A Tokaji Dukáthoz a forgalmazóknál, az átváltási helyeken cserélve egy Tokaji Dukát egy Forintért váltható. Ellenértékként történő elfogadással is, úgy hogy az elfogadóhelyek termékeik és szolgáltatásaik értékesítése során forint helyett fogadják el akár magánszemélytől, akár másik vállalkozástól, de két magánszemély is elfogadhatja azt egymástól.

Egyes munkáltatók által biztosítható bizonyos juttatás által.

Mindezeken túl bárki - aki szeretné használni vagy eltenni emlékbe – elfogadhatja azt, vagy válthat forintról Dukátot.


Hol lehet a Tokaji Dukáttal vásárolni?[]

Mindenhol ahol azt elfogadják azt, hiszen Magyarországon bárki elfogadhat helyi pénzt szabadon. Vannak azonban olyan elfogadóhelyek, amelyek szerződésben vállalják az elfogadást, ezek rendelkeznek „Tokaji Dukát elfogadóhely” matricával, amely azt mutatja, hogy „itt” Tokaji Dukáttal is lehet fizetni.

Források[]

Advertisement