Alternatív Gazdaság lexikon
Advertisement

A "nemnövekedés" (décroissance) paradigmája 2009 májusában bukkant fel először Magyarországon Serge Latouche előadásában, amelyre a Francia Intézetben megrendezett szemináriumsorozat alkalmával került sor. A beszélgetéssorozat címe nem véletlenül volt "A pénzügyi válságtól a közgazdasági válságig. Az új gazdasági szabályozás tétjei", hiszen a 2008-as pénzügyi, majd a tovább gyűrűző gazdasági válság alapjaiban kérdőjelezte meg a folyamatos gazdasági növekedésre alapozott társadalmi berendezkedésünket.

Noha néhány neves közgazdász azóta hangot adott a piac korlátlan szabadságával és növekedéssel kapcsolatos kételyeinek, a gazdasági rendszer mégsem változott: úgy tűnik, hogy a világ vezetői - nem véve tudomást az egyre nyilvánvalóbb gazdasági, környezeti, politikai és kulturális krízisről -, továbbra is csupán a GDP növelését tudják elképzelni a nyomasztó problémák egyetlen lehetséges gyógyírjaként. További sikerfaktorokhoz lásd Gazdasági mutatók.

Szerencsére azonban az emberek egy része nem bíz mindent a politikusokra és más döntéshozókra, így az utóbbi évtizedben számos olyan civil kezdeményezés jött létre, amely fenntartható, igazságos és a gyakorlatban is megvalósítható megoldásokat keres a globalizálódó világ sokszoros válságára.

A "nemnövekedés" is egyfajta mozgalomként terjedt el Franciaországban a második évezred elején, követői radikális és kritikus szemlélettel viszonyulnak a Föld erőforrásainak véges voltát figyelmen kívül hagyó, korlátlan növekedésen alapuló, termelésközpontú, elidegenedett fogyasztói társadalmunkhoz. Lásd Nemnövekedés mozgalom.

Bár a "nemnövekedés" fogalma első hallásra kissé idegenül hangozhat Magyarországon, meggyőződésünk, hogy a könyv olvasója hamar felismeri majd, hogy mindez tulajdonképpen egy jól használható fogalmi keret, ami valamiféle közös kontextust teremthet a szerencsére hazánkban is aktív, sokszínű alternatív civil kezdeményezések számára. Hiszen a "nemnövekedés" valójában egy provokatív elnevezése mindannak a filozófiai elgondolásnak és a gyakorlatban is megvalósítható kísérletnek, amelynek segítségével rátalálhatunk egy olyan új szempontokon alapuló társadalmi berendezkedésre, amely a föld természeti erőforrásaival képes bölcsen gazdálkodni, élhető feltételeket teremtve mind kortársaink, mind a jövő nemzedékek számára.

A "nemnövekedés" tehát nem maga a cél, hanem egyfajta eszköz, átmenet egy új társadalmi berendezkedés felé. Lásd Lokalizáció.

Forrás[]

Advertisement