Alternatív Gazdaság lexikon
Advertisement
Fidesz

A Fidesz népi kezdeményezést indít a választási eljárási törvény módosítása érdekében, hogy lehetőség nyíljon a szavazatok újraszámlálására - jelentette be Szájer József, a párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján.

Leszögezte, hogy javaslatuk minden jogkövetkezményt nélkülöz, ha az esetleges újraszámlálás után a mandátumarányok megfordulnának, akkor is az Országos Választási Bizottság által kihirdetett választási eredmény maradna hatályban. Szájer József szerint a szavazatok újraszámlálására azért van szükség, mert a társadalom jelentős részében erős kételyek élnek. A Fidesz módosító javaslata arra irányulna, hogy változzon a törvény azon passzusa, amely szerint 90 napon belül meg kell semmisíteni a szavazólapokat. Bejelentették, hogy a népi kezdeményezés a jogszabályok alapján 41 nappal a választások után kezdődhet el. Szájer József úgy fogalmazott, hogy a legutóbbi választások rendkívül szoros eredményt hoztak.Mint mondta, Magyarország érdekeivel ellentétben állna, ha a kialakult helyzet és a minden korábbinál több visszaélésről szóló híradások következtében a választópolgárok millióiban meginogna a választások végeredményébe, a valódi közakarat érvénysülésébe vetett közbizalom. - Közös érdek, hogy a XXI. század első választásának végeredményére ne vetülhessen a kétség és a gyanú árnyéka - szögezte le. A politikus szerint minden politikai erő érdeke a kétségek eloszlatása. Leszögezte, hogy semmilyen szavazatszámlás nem kérdőjelezheti meg az Országos Választási Bizottság által kihirdetett hivatalos végeredményt. Bejelentette, hogy a Fidesz-frakcióban létrejön egy jogvédő munkacsoport az állampolgárok és a köztisztviselők jogainak további érvényesítése érdekében. Szavai szerint ezt a hatalomba készülő szocialista és szabad demokrata politikusok "fenyegető nyilatkozatai" indokolják. Példaként említette, hogy az állami földek eladása ügyében az SZDSZ az értékesítés során eljáró köztisztviselőket fenyegette meg. Kérdésre válaszolva Szájer József közölte: úgy tudja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kedden a budai Várban beszél majd a polgári Magyarország hívei előtt.

Elemzés[1][]

A Fidesz népi kezdeményezését támogató érvek:

  • az eljárásnak nem lenne jogkövetkezménye, hiszen ha az esetleges újraszámolás után változnának a mandátumarányok, akkor is az Országos Választási Bizottság által kihirdetett végeredmény maradna hatályban
  • ha a Fidesz 'normál' parlamenti keretek között nyújtja be módosító indítványát, akkor azt az többség nem tűzi napirendre
  • minden politikai erő érdeke, hogy a XXI. század első választásának végeredményére ne vetülhessen a kétség és a gyanú árnyéka, hiszen soha annyi bejelentés nem érkezett a választások tisztaságával kapcsolatban, mint most, s ez azt mutatja, hogy a társadalom jelentős részében kételyek élnek

A Fidesz népi kezdeményezését kritizáló érvek:

  • érthetetlen, hogy miért él a Fidesz ezzel az eszközzel, hiszen a választási eljárásról szóló törvényhez az Országgyűlésben lehet benyújtani módosító indítványt
  • a Fidesz lépése azért álságos, mert annak csupán az a célja, hogy elbizonytalanítsa az embereket
  • a 'népi kezdeményezés' újabb méltatlan kísérletet jelent arra, hogy ne csillapodjék a közhangulat, a kormányváltás mesterségesen keltett feszültség légkörében menjen végbe
  • a Fidesznek feltüzelt, harci hangulatra van szüksége, hogy elhitesse - valamiféle külső ok miatt szenvedett vereséget
  • bár jogilag ebben a tárgyban is lehetséges népi kezdeményezés, és megfelelő számú aláírás esetén a parlamentnek kötelessége napirendjére tűzni a kérdést, a gyakorlatban a fölvetésnek - hiszen a jogorvoslati határidő közben lejár - nem lehet érdemi következménye

Források[]

Advertisement