Közösségi pénzek: A 21. sz. Új eszköze

Bernard A. Lietaer: Egy `zöld' konvertibilis pénz.

Közösségi pénzek: a 21. század új eszköze

Nem az egyénekre, hanem a közös hasznora koncentrálva lehet leginkább gyarapodni.

Bevezetés

A fejlett országokban kortársainkat a leginkább aggasztó három kérdés - munkanélküliség, a környezet, a társadalom széthullása - észrevehetően összefut egymásba és minden jel arra mutat, hogy ugyanezek a problémák a legégetőbbek maradnak a következő században is. A folyamatos technikai fejlődés biztosítja, hogy a munkanélküliség továbbra is egy fő probléma legyen, akkor is, ha a nyugati világnak sikerül kilábalnia a recesszióból. 2010-re Kína annyi széndioxidot fog kibocsátani, mint amennyit ma az egész világ. Továbbá a társadalom széthullása az utóbbi 30 év egyik legmélyebb, legösszetettebb irányvonala, annak leghalványabb jele nélkül, hogy esetleg ez az irány megfordulna.

Mivel a belátható jövőben ezzel együtt kell élnünk, csak egy hosszú távú, alapjaiban más megközelítéstől várhatjuk, hogy ezek a problémák megoldódjanak. Bemutatom, hogy a közösségi pénzek hogyan segítenek hozzá, hogy ezekkel, a problémákkal szembe szálljunk, továbbá lehetővé teszi, hogy a gazdasági késztetést felváltsuk egy elvárható emberséges viselkedési normával.

Az erkölcsi és gazdasági ösztönző erők

A nem spontán viselkedési formákat kiváltó három legfőbb tényező: erkölcsi nyomás, kényszer, gazdasági ösztönzés. Például az. üvegpalackok újrahasznosítása ösztönözhető tanítással, szabályozással, vagy a termék árába épített, visszaváltható betétdíj. Az egyszerre mind a három tényezőt kombináló módszer lesz a leghatékonyabb, természetesen.

A probléma az, amikor a különféle ösztönző erők egymásnak ellentmondanak. Ha a gazdasági érdek olyan dologra ösztönöz, amit a szabályok nem tesznek lehetővé, akkor folyamatosan szükség van egy költséges, szabályokat betartató rendszerre. Egy ilyen rendszer megléte esetén biztosan számíthatunk szabályszegésre, csalásra, a szabályozások rafinált kijátszására. Ez még inkább kézzelfogható olyan esetben, amikor az erkölcsi normáknak kellene a gazdasági érdekeknek gátat szabni. Gondoljunk csak a közismert mondásra: A pénz olyan mint a trágya, csak akkor használ, ha szétterítjük. Ezt a felfogást kevésbé virágnyelven a legtöbb vallás már régóta magáévá tette. Azonban ez az erkölcsi nyomás homlokegyenest ellenkezik a kamat fogalmával, ami éppen, hogy a pénz felhalmozására ösztönöz. Amikor mély, lényegi ellentmondások feszülnek, sok ember nem engedheti meg magának, vagy csak nem érdekli, hogy kövesse, amit a jó erkölcs diktál.

Azonban létre lehet hozni egy összefüggő és működő pénzrendszert, ahol ezek az egyértelmű ellentmondások eltűnnek. Más szóval, ha megkérdőjelezzük a régi berögződéseket, létrehozhatunk egymással harmóniában levő erkölcsi és gazdasági mozgató erőket.

A pénz feladata

Ahhoz, hogy megértsük a közösségi pénz fogalmát, jobban kell, hogy értsük, mit csinál a pénz. Látni fogjuk, hogy a közösségi pénz betölti akármelyik pénz néhány funkcióját, s egy jól megtervezett közösségi pénz pedig olyan szerepet is betölt, amit egy szokásos nemzeti fizetőeszköz nem képes.

A Breton Woods-i rendszer 1972-es összeomlása (Ma a világban olyan pénzek léteznek, amelyek mögött nincsen tényleges materiális fedezet. Azonban a pénz továbbra is betölti ugyanazokat a funkciókat, melyek közül kettő alapvető:

• Értékmérő — pl. mind az alma, mind a narancs érteket dollárban fejezzük ki
• A leghatékonyabb áruforgalmi csereeszköz, ami sokkal jobb hatásfokú, mint pl. a barter ügylet.

Ezek mellett a pénz másodlagos szerepet is betölt napjainkban és régebben egyaránt:

• Értékőrzés — A történelemben ez viszonylag ritkábban fordult elő. Például a capital (tőke) a latin capus, capitis szóból származik, ami fejet jelent, egész pontosan a márha fejet értettek rajta. Meg napjainkban is mondjak Texasban, hogy 1000 fejet ér. Egy másik példa, hogy Egyiptomban a késő. klasszikus korszakig, Európában a középkoron át a késő 18-ik századig a vagyont jobbára földben tartották, és annak fokozatos feljavításába fektették.

• A spekuláció eszköze — különösen most, amikor a pénzmozgás 95 százaléka spekuláció, s kevesebb, mint 5 százalék mögött van tényleges áruforgalom, vagy szolgáltatás. Ez legfőképp akkor vált ilyen túlnyomóvá, mikor 1972 augusztusában Nixon elnök megteremtette a lebegő pénzrendszert, amely azóta is él.

• A politika eszköze nem túl régi példa, a Szovjetunió konvertibilis rubelen keresztül kontrollálta a KGST országok külkereskedelmét.

Bár már megszoktuk, és természetesnek vesszük, hogy a pénz betölti az összes szerepet, például az USD esetében a fentiek mindegyiket, valójában a pénznek csak a két alapvető feladatot kell ellátnia ahhoz, hogy a pénzrendszer hatékony legyen.

A pénz egyes funkciói közötti konfliktus

Valójában a pénz másodlagos funkcióinak betöltése közben akadályozza a két alapvető szerepkör betöltését. Alább néhány példa:

Az érték és összeg közti különbség nem mindenkinek releváns

Értékőrzés – csereeszköz

Első ránézésre nagyon kényelmes, hogy a pénz töltse be az értékőrzés szerepét is. Azonban ennek rejtett súlyos ára van: ezen minőségében tovább fokozza a húzd meg — ereszd meg gazdasági ciklusokat:

Ha valaki erős bizonytalanságot jósol a jövőre, akkor vagyona/jövedelme egy nagyobb része megtakarítás lesz, s kevesebb lesz azonnali fogyasztásra fordítva. Azaz a recesszió első jelére bárki, akinek pénze van, többet fog félretenni és kevesebbet fogyasztásra költeni, amivel aztán tovább súlyosbítja a recessziót, ami mindenki más számára erezheti lesz. A gazdasági fellendülés éveiben a fogyasztó optimista, és mindenki egyszerre fog hozzányúlni a megtakarításaihoz, nagyobb vásárlásokat eszközölnek, tartós fogyasztási cikkeket stb., amellyel a gazdasági fellendülést belelovalhatják egy inflációs szakaszba. Bar sok egyéb tényező is befolyásolja a gazdasági ciklusokat, az már bebizonyosodott, hogy a fogyasztói bizalom számottevően felnagyítja a problémákat. Ha megoldható lenne, hogy a pénz, mint csereeszköz ne töltse be az értékőrző szerepét is, akkor az már magában jelentősen tompítaná a jelenlegi rendszer fellendülés-recesszió hajlamát.

Spekuláció eszköze - értékmérő eszköz Joel Kurtzman: A pénz halála című könyvében meggyőzően kifejti, hogy a spekuláció miért és hogyan ássa alá a pénz értékmérő funkcióját. Ha egy német vállalat Indiában akar egy üzemet építeni, akkor a legnagyobb kockázat nem magában az üzem üzletmenetében található, hanem, hogy milyen pénznemben készítsék el a pénzügyi tervet: dollár, német márka, rúpia? A befektetés német márkában történik, a bevételek rúpiában, s milyen árfolyammal számoljunk a várható megtérülés kiszámolásánál? Vannak ugyan pénzpiaci eszközök, mellyel a rövidtávú tranzakciók kockázata kiküszöbölhető, ezen eszközök hosszútávra, amely időtáv a jellemző egy üzem esetében, nem igazán elérhetőek, illetve ha léteznek, nagyon drágák. A következmény: kevesebb országhatáron túli befektetés, különösen a harmadik világ országaiba, így jelentősen csökken a nemzetközi erőforrások hatékony elosztása. Nem tudjuk megmondani, hogy mennyi befektetés hiúsult meg emiatt, de a jelek azt mutatják, hogy jelentős mennyiségben.

Politikai eszköz — csereeszköz

A közelmúlt történéseiből látható, hogy a pénz ezen két szerepe közötti konfliktus adott: A kommunizmus összeomlása előtt nem volt szükség arra, hogy őrök vigyázzanak arra, nehogy egy lengyel üzem szorosabb együttműködést építsen ki a Nyugattal, mint ami a Szovjetuniónak kényelmes lenne. Mivel a KGST országok pénze csak rubelben volt konvertibilis, ez automatikusan elegendő védelmet nyújtott.

Problémák a kamattal

Egy másik, számunkra magától értetődő tulajdonság, hogy a pénz kamatot termel. A nyugaton ez általánosan elfogadottá csak az elmúlt század folyamán vált. Valóban, több mint ezer évig mind a három fő vallás nyomatékosan tiltotta a kamatot, mivel az uzsorának minősült. A Katolikus Egyház csak a 19. század végétől kezdve `felejtette el' az uzsora bűnét. Ez azzal az időszakkal esik egybe, amikor az Egyház, aki a legnagyobb földbirtokos volt évszázadokon át Nyugat-Európában (azaz tőkehasználó volt), befektetett pénzügyi eszközök között `találta' magát (azaz tőke ellátóvá vált).

Azonban a kamat problémája nem köthető valláserkölcsi okhoz. A pénz kamata alapozza meg leginkább a környezetünk módszeres lerombolását. Vizsgáljuk, mint egy metaforát: egy fa életében (vagy bármilyen más élő természeti kincs) a kamat miatt bármilyen messzi jövőbeli bevétel nettó jelenbeli értéke elhanyagolható. Ezért, képletesen szólva jobban megéri a fát most kivágni és az érte kapott pénzt bankszámlára rakni ahelyett, hogy hagynánk a fát még egy évtizedig, évszázadig nőni. Ennek analógiájára csakis azon fákat érdemes ipari céllal ültetni, amelyek gyorsan nőnek, mint pl. fenyő. Ipari céllal ezért senki nem ültet cédrusfenyőt. Így fákat ugyan ültetünk, de módszeresen csökkentjük a biodiverzitást.

A láthatatlan kéz újraidomítása

Tegyük fel, hogy kifejlesztünk egy pénzfajtát, melynek kizárólagos szerepe, hogy a pénz két fő szerepét betöltse: értékmérő és csereeszköz. Elriasztandó az értek őrző szereptől, egy mechanizmust építünk be: ha valaki $100-at keres, akkor $110 értekben adunk neki vásárlóerőt, ha ma költi el. Holnap már csak $109-et ér, holnap után $108-at, a 10. napon $100, a 20. napon $90-et, így tovább és tovább (ld. 3. megjegyzés). Mi történne így?

Magában a struktúra ösztönzi a csereeszköz és az értek őrző szerepek szétválasztását, ami azzal az előnnyel járna, hogy jelentősen csökkennek a gazdasági ciklus hullámai.

Az emberek hamar befektetnék, vagy elköltenék a pénzt, s akik azt a pénzt így megkapjak, ugyanezt tennék. Ezáltal további gazdasági aktivitás gerjesztődne, további munkahely teremtődne.

A döntéshozás erősen decentralizált lenne, mivel aki a pénzt kapja, aktívan szerepet vállal a pénz további terítésében, így aktívan részt vesz a munkahelyteremtésben.

Az alapvető strukturális változás az emberek megtakarításának és befektetésének módjában lenne. Mivel ez a koncepció akadályozná, hogy a pénzt, mint megtakarítási eszközt használják – különösen, ha egy ilyen pénz széles körben elterjedne – valami mást kellene értek megőrzésre használni.

Az újfajta megközelítés koncepciójában a legfontosabb érteni, hogy a változás az idő irányát fordítaná meg a befektetés folyamatában. A jelenlegi rendszerben bármilyen befektetés kockázatmentes állampapír kamattal diszkontált értéke alacsonyabb kell legyen, mint a ténylegesen befektetett összeg. Ebből következik, hogy bármi, amiből több mint húsz év múlva keletkezik érték, gyakorlatilag ma értéktelen. Így a rendszer ösztönzi, hogy ne törődjünk cselekedeteink hosszú távú következményeivel. A javasolt megoldásban, az ösztönző erő pontosan fordítva működik: a jövőbeli bevétel többet ér, mint a bevétel a jelenben, amelyben a jelenkori események hosszú távú következményének automatikusan prioritása lesz.

Miután fedezzük az élethez való alapvető szükségleteinket, a pénz logikus felhasználása az új rendszerben olyan befektetésekbe irányul, amely csökkenti a jövőbeni költségeket (pl., hitelek visszafizetése, házunk hőszigetelése, energiatakarékosság, konyhakert létesítése) illetve érték-megőrző vagy növelő hatású. Hogy biztosítsuk majd gyermekeink későbbi egyetemi oktatását, logikus lépes egy kisebb erdőt ültetni, vagy egy olyan befektetési alapba fektetni, amely ezzel foglalkozik.

A pénzintézetek azonnal előállnának likvid megtakarítási formákkal, amint az imént említett állóeszközök iránt megélénkülne a kereslet. Ez ösztönözné a közvetlenség erősödését, mert az állampapírok sokkal kisebb hozamot produkálnának. Általánosságban, a részvényeket előnyben részesítenék a kötvényekkel szemben, ezáltal a tőke igen kevés áttéten keresztül finanszírozná a vállalkozásokat.

A fogyasztók a hosszabb élettartamú cikkek felé fordulnának. Tegyük fel, hogy valakinek $100,000 áll rendelkezésére és kétféle autó kapható: egy manapság szokványos, ami $20,000-be kerül és 4 évig üzemképes, a másik $100,000 ami 20 évig. A mai gazdasági környezetben az a logikus, ha az előbbit vásároljuk és a maradék $80,000-ét bankba tesszük, így nagyobb hozamhoz jutunk hosszú távon. A javasolt másik pénzrendszer eseten az a logikus, ha a hosszú életű autót vásároljuk. A mai viszonyok között viszont senki nem épít ilyen autót, mivel nincs rá kereslet. Figyeljük meg, hogy az autógyár teljes bevétele a 20 év. alatt ugyanannyi, de a második esetben a környezetünkre jutó terhelés jóval kevesebb. Ugyanezen gondolatmenet alapján az emberek olyan házakat építenének ami "örökké" tart — és amikor pénzhez jutnak, folyamatosan tovább fejlesztenének.

Fontos megjegyeznünk, hogy sem adózási könnyítésekkel, sem egyéb arra irányuló `tanítással' nem kellene az embereket erre ösztönözni. Csak egyszerűen újraprogramoztuk a saját érdekek vezérelte `láthatatlan kéz' működését, mely előidézi ezeket a folyamatokat.

Ma rengeteg ember próbálja meggyőzni a másikat arról, hogy környezetünk iránt felelősséggel viseltessünk, de a gazdasági érdekek pont az ellenkezőjére ösztönöznek. A javasolt rendszerben a gazdasági érdek automatikusan a környezet iránt felelős viselkedést ösztönzi. Csak a gazdasági és erkölcsi mozgatórugók ilyen irányú átalakításával várhatjuk el, hogy a viselkedés alapvetően megváltozzon.

Az ’erősítő' pénz érvényessége

Az `erősítő' pénz csak egy változata az angolszász irodalomban már leírt `bélyeg utalvány' vagy `bélyeg pénz' jelenségének, ami a német szakirodalomban a `Wara' (kereskedelmi pénz) vagy `frei geld' (szabad pénz). Ennek a koncepcióját 100 évvel ezelőtt Silvio Gesell dolgozta ki. Gesell argentin üzletember, akinek elgondolásait figyelmen kívül hagyták, mivel első látásra szokatlannak tűnt a pénz `leértékelése'.

Gesell alapgondolata, hogy a pénz, mint csereeszköz közszolgálati szerepet tölt be, mint például a tömegközlekedés, így kisebb használati beszedése indokolt. Ahelyett, hogy aki a pénzt visszatartja, kamatot kapna, az új rendszerben éppen ők fizetnék a kamatot. Gesell idejében a pecsételés volt ezen díj beszedésének szokásos módja. A mai modem időben a számítógépek használata a könyvelésben és a pénzvilágban, továbbá az elektronikus bankkártyák korában ez a művelet sokkal könnyebben kivitelezhető.

Ez a szokatlan gondolat, mint a `díjszabásos pénz' elméletileg helyes-e? A válasz egyértelmű igen, és komoly közgazdászok támogatták, mint pl. John Maynard Keynes. "A munkáltatás, kamat és pénz általános elmélete" című könyvében elemzi (17. fejezet), hogy mivel járna egy ilyen fajta pénz, és erősen alátámasztja Gesell gondolatait. Ahogy Keynes írja: Azok a reformerek, akik abban látják a megoldást, hogy a pénzt időnként el kell vinni lepecsételni, hogy az a papírdarab ezáltal megőrizze pénz funkcióját, jó úton járnak és elgondolásuk alaposabb megfontolás tárgyát, kell képezze. Az alábbi kijelentéssel zárja: `a jövőben sokkal többet fogunk Geselltől tanulni, mint Marxtól.' Ezen állítás ma már egy elfogadott tény'. Esetleg az előző idézet állítása is helyes lehet?

Precedensek a történelemben

A közgazdasági-, pénzpolitikai-, és történelem könyvek általában nem foglalkoznak az `értékcsökkenő' pénz lehetőségével. Még a monumentális `A kamat története' című könyve sem tesz meg egy futólagos említést sem róla, pedig a kamat történetét mutatja be a sumer időktől napjainkig. (ld. 7.) Akkor ez csak egy elmélet, egy ötlet csupán, vagy egy tényleges, reális lehetőség? Valójában a történelemben már beigazolódott, hogy a módszer jól alkalmazkodik különböző kultúrákhoz és körülményekhez – és magától beindít olyan folyamatokat, amelyeket ösztönözni próbálunk.

Egyiptom

Emlékezzünk a bibliai Józsefre, aki értelmezte a fáraó álmát és élelmiszer raktározással megmentette Egyiptomot a hét szűk esztendőtől. Miért tartották Józsefet olyan nagyra Egyiptomban a készletgazdálkodás feltalálásáért? Az már több ezer evvel előtte, a mezőgazdasági forradalom kezdetétől teljesen elterjedt és bevett szokás volt. Valami más is lehetett azon kívül amit a Biblia említ?

A készletezés az egyiptomi monetáris rendszer alapja is volt. Minden gazda, aki a készletekhez hozzájárult, egy cserép nyugtát kapott, amire felkarcolták a mennyiséget, a beszállítás dátumát. Ezzel a cserépdarabbal utána vásárolhatott. Ezek a nyugták, ahogy ott hívták, "ostraca", ezer számra kerültek elő, gyakorlatilag pénzként használtak őket. A rendszer kulcsa, amit a Biblia nem említ: az idő múlását ráterhelték a nyugtákra. Ha valaki hat hónap múlva be akart váltani egy 10 zsák búza értékű ostracat, csak 9 zsákkal kapott érte. Ebben a levonásban jelent meg a raktári őrzés költsége, a rágcsálók okozta veszteség, stb.

Így érthető, hogy az egyiptomi gazdák nem gyűjtögették a pénzt, hanem azonnal a legelérhetőbb befektetéseket eszközölték: mint a termőföld és az öntöző rendszer karbantartása, fejlesztése.

Egyiptomban ez a pénzrendszer több mint ezer évig működött, egészen addig, míg a rómaiak erőszakkal bevezettek az ő saját "modernebb" pénz- és bankrendszerüket, amelynek része volt a pozitív kamat. Figyeljük meg a nyilvánvaló következményeit a váltásnak: a negatív kamatozású pénz idejében az egyiptomiak hatalmas, elpusztíthatatlan épületeket építettek, a mezőgazdaság figyelemre méltó színvonalon működött, amivel az ókori világ éléskamrája volt a birodalom. Mindez szinte nyomtalanul eltűnt a római pénzrendszer általánossá válása után. Azóta, az elmúlt kétezer évben Egyiptom egy "fejlődő" ország maradt.

Középkor

Egykori remekművek

Európában mi okozta a kiemelkedő gazdasági, szellemi jólétet, különösen 1150-1300 között, amikor gomba módra elszaporodott az a sok templom és katedrális? Keveseknek tűnik fel, hogy ebben az időben a `brekteaten' monetáris rendszer működött, melyben a helyi uraságok kis ezüst lapkákat bocsátottak ki, melyeket hat-nyolchavonta visszahívtak és vékonyabbakat bocsátottak ki helyettük, ami körülbelül havi 2-3 százalék negatív kamatnak felelt meg. Az emberek ezért automatikusan minél hamarabb valami olyasmibe fektették, aminek értéke szinte örök: a termőföld javítása, szőnyegek, festmények, templomok.

Közgazdász szemmel a templom befektetésnek értelmezhető. Abban az időben a városok vadul küzdöttek, hogy odacsábítsak a zarándokokat az egész katolikus világból, s a városok úgy küzdöttek egy-egy katedrális építéséért, mint manapság pl. a Walt Disney Co, befektetéséért. Az alapvető különbség az, hogy a katedrális egyben a hit jelkepe is volt, mesteremberek ezreinek alkotása, akik névtelenül időtlen remekműveket építettek. Véletlen-e, hogy virágzottak a katedrálisok a nyugati történelem közösségi összetartásának szimbólumaiként, ami aztán hanyatlásnak indult, amikor a "brakteaten" rendszer helyét átvette a király kizárólagos pénzkibocsátási joga?

Egyesek számára az előző két példa értékét csökkentheti, hogy kapitalizmus előtti időkből valók.

Németország a 30-as években

1930-ban, Hebecker úr, egy kis bajor, schwanenkircheni, csőddel küszködő szénbánya tulajdonosa, azon igyekezetében, hogy fizetni tudjon a munkásainak, szénnel fizetett Reichmárk helyett. Elismervényt bocsátott ki - amit wara-nak hívott - amely szénre volt váltható. A hátoldalán kis négyzetek voltak, pecsétek számára. Az elismervény csak akkor maradt érvényes, ha az adott hónap pecsétjét időben beütöttek. Ezt a negatív kamatot a tárolási költségekkel indokoltak. A munkások az élelmiszerért és helyi szolgáltatásokért ezzel a waraval fizettek. Például a péknek nem volt sok választása, mint elfogadni és meggyőzni a lisztszállítót, hogy ő is fogadja el. A folyamat olyan sikeres lett, hogy 1931-ig szabad gazdaságként egész Németországban elterjedt, több mint 2000 vállalat és a warat megtestesítő áru vett részt a rendszerben. De 1931 novemberében, a Nemet Központi Bank betiltotta, a pénzkibocsátás kizárólagos jogara hivatkozva.

Ausztria a 1930-as években

1932-ben Unterguggenberger úr, Wörgl polgármestere elhatározta, hogy városában tesz valamit az arra az időszakra általánosan jellemző 35 százalékos munkanélküliség ellen. Meggyőzte a városházát, hogy 14.000 schilling értékben utalványokat bocsássanak ki, amelynek fedezete egy ugyanekkora bankbetét a helyi bankban. Elindult a Wörgli kísérlet (1932).

Két év múlva Wörgl városa volt az első, amely megvalósította a teljes foglalkoztatottságot. Általános lett a vízellátás, az egész várost újra aszfaltozták, a legtöbb ház felújítva, átfestve, az adókat határidő előtt befizettek, körbe az erdőket újraültették.

Fontos tudni, hogy az eredmények túlnyomó része nem abból eredt, hogy a város különböző projekteket indított, hanem abból, hogy a szereplők azon igyekeztek, hogy a pénzt továbbadjak, ne pedig halmozzák. Átlagosan a Wörgl pénz forgási sebessége 14-szerese volt a rendes Schillingnek. Más szóval ugyanaz a pénzösszeg 14-szer annyi munkát teremtett.

Több mint 200 másik közösség döntött úgy, hogy követik a példát, de megint a központi bank leállította. A fellebbezések sora eljutott egészen a legfelsőbb bíróságig, de ott elutasíttatott...

Bélyegzős elismervények Észak Amerikában

A krízis pénzfajták múltja régebbre nyúlik vissza Amerikában, mint azt elsőre gondolnánk. Érdekes módon, bizonyos rendszerességgel tűntek fel, ami nagyjából egybeesett a hosszú távú gazdasági ciklus (Kondratyjev hullám) hullámvölgyeinek aljával: 1890, 1930. Az utolsót mutatom be, mert erről áll a legtöbb dokumentáció a rendelkezésünkre.

Az elméleti atyja a folyamatnak az 1930-as években Irving Fisher volt, a Yale Egyetemről. Elemezte az ausztriai worgi esetet és több cikket közölt, elemezve annak sikerét. Ezután több mint 400 varos, több ezer közösség bocsátott ki hasonló pénzt/elismervényt. Sok volt ezek közül bélyegeztetős elismervény, melyet bizonyos időnként bélyegeztetni kellett (pl. havonta). Emellett egy mozgalom is indult, mely egy országos szintű kibocsátást szorgalmazott: Bankehad alabamai szenátor egy törvénytervezetet terjesztett a szenátus elé 1933 február 18-án, Petenhill indianai képviselő pedig a Képviselő háznak 1933 február 22-én.

Ezalatt Irvin Fisher megkereste Dean Achesont, az akkori pénzügyminisztert, kérve a végrehajtó tanács támogatását az ötlethez. Acheson megkérdezte egyik harvardi tanárának véleményét, aki azt mondta neki, hogy az ötlet működőképes, de nagyon erős decentralizált döntéshozói mechanizmussal járna, melyről ki kellene kérni az elnök véleményét. Roosevelt elnök megtiltotta mindenfele `krízis pénzt' használatát és meghirdette a New Deal-t a gazdaság rendbe tételére, mely leginkább hatalmas központi irányítású építkezési projekteken alapuló terv volt. (ld. 9.)

Közösségi pénz

"Ha háborút akarsz az emberek között, dobj oda nekik egy csontot, ha azt akarod, hogy együttműködjenek, építtess velük egy tornyot." Saint-Exupery, Citadel

A helyi pénzek megint gomba módra szaporodnak az egész világban, megdöbbentő sokféleséggel és egyre nagyobb kifinomultsággal. Ahogy Hazel Henderson rámutatott, a siker kulcsa, mint minden pénznek egy adott közösségben, a bizalom. Jelen esetben bizalom a szomszédunkban, és az egész közösségben, a közösség vezetőiben.

Arra helyezném a hangsúlyt, hogy ha eldöntöttük, hogy legyen egy közösségi pénz, akkor miért ne építsük fel a rendszert a lehető legjobban? Fontos, hogy a közösségi pénz kizárólag a pénz két feladatát hajtsa végre — általános értékmérő, csereeszköz — így elriassza a felhalmozást és a spekulációt. Ennek legjobb módja, hogy a jelenlegi fejlett elektronikus pénzrendszert felhasználva létrehozunk egy `értékvesztő' vagy negatív kamatozású pénzt.

A jelenlegi létező rendszerek egyszerűen a nulla kamatozást használjak. Ezzel szemben a 30-as évek példáiban az akkori pénzek a negatív kamatozáson alapultak, általában egy bélyegzési procedúrával végrehajtva. A pecsételés egy elég kezdetleges formája a kívánt cél elérésének. A smart card, elektromos könyvelés, helyi váltó rendszerek korában a negatív kamatozást sokkal hatékonyabban és kényelmesebben végre lehet hajtani, csak egyszerűen egy kis díjat számolva fel a meglevő számlaegyenlegekért.

Ez a kis lépés számtalan előnnyel kecsegtet:

A résztvevők mindegyike a helyi pénz érdekelt terjesztőjévé válik. A jelenlegi hasonló rendszerek szervezői azt vették észre, hogy az idő múlásával is az adott rendszer alapítói maradtak továbbra is a legerőteljesebb terjesztők az új felhasználók fele. Néhány rendszer egyszerűen elhal, amint az alapító nem tud a továbbiakban a terjesztéssel törődni. Paul Glover, az Ithaca pénzrendszer alapítója, elismerte, hogy ideje nagy részét az új résztvevők toborzásával tölti, hogy elfogadjak ezt a pénzt (ld. 10). Ez jellemző, mert a rendszer többi tagja nem érdekelt abban, hogy aktívan még több résztvevőt szervezzenek be: csak használhatják és megtartják a pénzt, amíg az hasznukra van. Ezzel szemben a swanenkircheni Wörgl pénzrendszerben 1930-ban minden résztvevő érdekelt volt, hogy meggyőzze a pékséget, a hentest, a családtagokat, hogy fogadjak el a pénzt. Egyik oka hogy a mai helyi pénzek megsokszorozódtak, de közben nem terjedtek el széles körben, mint 1930-ban az, hogy strukturálisan különbözik a résztvevők motivációja. Több munkahely jön létre, de a mai közösségi pénzek nem teremtenek több munkahelyet, mint a "rendes" hivatalos pénz. Worgl esetében ellenkezőleg, minden Worgl schilling 14-szer annyi munkahelyet hozott létre, mint a hivatalos osztrák schilling.

Erősíti a közösségi szellemet. Sok esetben a mostani közösségi pénzek létrehozását kevésbé a munkahelyteremtés, mint a közösségi szellem erősítése motiválja. A közösségi pénz ennek az egyik leghatékonyabb eszköze. A szó "közösség" írásban 1283-ban fordult elő először az angolban. Eredetet tekintve ó-francia és késői latin, ahol egy csoport szerzetest jelentett, akiké voltak a kolostor gyümölcsei, termelték azokat és ettek belőle. Más szóval egy önálló gazdasági egységként éltek. Anianei Szent Benedek (V. sz.) úgy érezte, hogy ez a helyzet automatikusan megalapozza, hogy a közösség tagjai azonosuljanak a célokkal. Ha tudatosan szorgalmazzak a közösség tagjai között a minél gyakoribb interakciót, az egymástól való függést, kötődést, az mindig erősítette a közösségi szellemet. A negatív kamatozású pénzek, mivel ösztönzik az egymás közötti interakciót, tranzakciót, ezáltal erősítik a közösségi szellemet is.

A pénz felhalmozása rossz ötletnek bizonyulna. Néhány eddigi közösségi pénzben előfordult a felhalmozás. Időnként ezt sikerként könyvelik el, mert ez a viselkedés azt jelzi, hogy az adott közösségi pénz egyre közelebb áll az "igazi, normális" pénzhez. De valahányszor valaki elkezd felhalmozni, megfosztja a többieket az előnyöktől. Ezen túlmenően, mint azt már kifejtettük, hogy az értek megőrzés és a csereeszköz funkciók között konfliktus van, ezért láthatjuk, hogy a felhalmozás strukturális okokból is kerülendő.

Gazdaságilag fenntartható, spontán folyamatok zajlanak közösségi szinten. Bár a nevelés és a szabályozás is felhasználható, hogy fenntartható folyamatokat indítsunk el, miért ne használnánk minden elérhető módot? A "láthatatlan kéz" átnevelése céljából kiemelkedően fontos, hogy gazdaságilag fenntartható folyamatokat motiváljunk. Ezen előnyök akkor válnak általánossá, ha ez a negatív kamatozású pénz az uralkodó fizetési eszköz lesz. Ez sokkal kevésbé távoli, mint amilyennek tűnik. Néhány meglevő közösségi pénz betölthetne a próba szerepet, hogy felkészüljünk az új Bretton Woods egyezményre.

Lehetséges félreértések

A mai gazdaságpolitika területén néhányan elutasíthatják a közösségi pénzt, néhány félreértés miatt. Kettőt ezek közül megneveznék, mindkettő két különböző politikai oldalról származik.

A közösségi pénz csak egy másik jóléti rendszer?

A legtöbb ember felfogása szerint, ha valami segíti a szegényeket, akkor az jóléti rendszer (ld. 11). Bár sok program esetében ez így is van, a közösségi pénz az kivétel.

Gyakorlati példaként vegyünk egy várost, amerikai normák szerint kirívóan nagy szegénységben. Látható lesz, hogy a közösségi pénz meglehetősen segít a szegényeknek -- de a piaci erőket mozgósítva, nem pedig egyszeri pénzátutalásként a gazdagtól a szegénynek. Valójában a jóléti rendszert is szükségtelenné teszi, mivel a szegények könnyebben munkát találva, saját magukon segíthetnek.

Amikor Jaime Lerner polgármester lett 1973-ban, Brazíliában Curitiba városában, egy égető problémával kellett szembenéznie: a szemétgyűjtés. Az 500.000 ember nagyobb része a favellákban (nyomor negyed) élt, amely annyira túlzsúfolt volt, hogy a szemetes autó nem tudott bejutni. Az összegyűlt szemét vonzotta az egereket, patkányokat, amely aztán magával hozta riasztó mértékben a betegségeket. A megszokott módszer az lett volna, hogy egy jóléti programot indítanak, amely megoldja a problémákat. De Lerner mást tett, mivel kevés gazdag ember volt Curitibaban, s a szükséges pénzeszközök nem álltak rendelkezésre.

A polgármesternek más megoldást kellett találnia. Kitalálta, hogy tömegközlekedésre jogosító jegyet ad az embereknek a szétválogatott, és a falvak körül levő konténerekhez elszállított szemétért. A szerves hulladékért, melyet a gazdák használtak trágyázáshoz, élelmiszerre beváltható utalványokat adott. A program igen látványos eredményeket ért el: a falvakat gyerekek tisztították meg, akik hamar megtanulták, hogyan kell szétválogatni a szemetet. Az emberek ki tudtak menni a falvakból a tömegközlekedéssel a központba, ahol munkát tudtak találni. A megnövekedett üzemanyag fogyasztás fedezhető volt a szétválogatott szemét újrahasznosításának bevételéből, melyért fém, papír és üveg iparban működő vállalatok fizettek. De összességében nem növekedett sokkal az üzemanyag felhasználás, mert a szemét összegyűjtését nem kukásautók végezték, azoknak csak a lakosság által összegyűjtött és szétválogatott szemetet kellett elszállítani. Így a szemétszállításnál üzemanyag megtakarítás történt. S akkor még nem is említjük az elért előnyöket, melyek a javuló tisztaságból eredő, csökkenő betegség, illetve a hatékonyabb munkaerő piacból ered. Curitiba ma egy tiszta, jól prosperáló, önellátó, az egyetlen ma ismert brazil város, amely nem kér pénzt az államtól. Elsőrangú tömegközlekedése van, s a polgármester nagy népszerűségnek örvend, nemrég választották újra. S a legfontosabb, hogy erős közösségi szellem és önérzet jelent meg, amelynek azelőtt semmilyen jelét nem láthattuk.

Amit minden politikusnak észre kellene vennie: a szociális támogató programjaik helyettesíthetőek találékonysággal és képzelőerővel, ha a vezető megfelelő. S az ilyen politikus sikeres és újra megválasztják.

Ez a fajta pénz nem gerjeszt inflációt?

Általános reakció, hogy az ilyen pénz megnöveli a pénz mennyiséget, így inflációt gerjeszt. Ezt a megállapítást erősíteni látszik, hogy azt a viselkedést, mikor a résztvevők megszabadulni igyekeznek a pénztől, magas infláció idejében figyelhettük meg eddig. Mi történik azonban?

Gondoljuk át a meg növekedett pénzmennyiség kérdését. A légitársaságok törzsutas programjai növelik-e a légitársaság összesen repült kilométer mennyiségét? A válasz, igen. De a törzsutas programban járó ingyen jegy növeli-e általában a légitársaság jegy árait? A válasz, nem. A légitársaságok folyamatosan az aktuális helyzethez igazítják a programért járó ingyenjegy megkötéseiket. Például az elérhető ingyenjegyeket hétvégére korlátozzák csúcsidőszakban, vagy elérhető hét közben is holt időben, vagy csak éjszakai járatokon, vagy csak a helyek bizonyos százalékában korlátozva. Más szóval a légitársaság biztosítja, hogy csak az amúgy üres helyeket használjak fel a törzsutas programban.

Ugyanúgy a közösségi pénznél is: kihasználatlan lehetőségeket köt össze kielégítetlen igenyekkel. A kifinomultabb közösségi pénz még külön specifikusan támogathat is ilyen célokat. A helyi üzletek, amelyek részt vesznek a minneapolisi kísérletben, a közösségi pénzt csak egyébként fel nem használt áruk esetében, mint pl. egy étterem csak korai vacsoráknál fogadják el. A kibocsátott helyi pénz csak 75 százaléka a rendszerben szereplő árucikkek és szolgáltatások összegének. Szóval, ameddig ezek a pénzek kibocsátása egyébként fel nem használt erőforrások felhasználását célozza meg, inflációs nyomás nincs.

Összességében, bizonyos viselkedések, melyet a negatív kamatozású pénz generál, hasonlítanak ahhoz, ami az infláció idejében előfordul, de az okok különböznek. S még fontosabb, hogy a pénz elköltésének hatása teljesen szembeáll egymással a két esetben: hiperinflációban a közösség széthullik, míg a közösségi pénzek esetében a közösségi szellem erősödik.

Következtetések

A közösségi pénz egy fegyver korunk lényegi problémai ellen: munkanélküliség, közösség széthullása, könyezet romlása. Ez a fegyver egy jó öreg borhoz hasonlít, melyet, ha a mai technikai szinten előállítható palackokba töltünk, akkor szélesebb tömegek által lesz elérhető.

Ez a közösségi pénz csak pillanatnyi divat hullám, mely eltűnik, ha a világgazdaság újra erőre kap, vagy valami sokkal számottevőbb dologról van szó? Ha azt akarnánk igazolni, hogy ez csak egy múló divat, akkor azzal érvelnénk, hogy az effajta pénzek mindig gazdasági hullámvölgyekben (Kondratyjev-hullám) jelennek meg. Valóban, mint azt korábban említettem, az USAban a közösségi pénzek rendszeres ütemben jelentek meg az 1830-as, 1890-as, 1930-as években, és most. Mindamellett úgy gondolom, hogy a közösségi pénzek, melyek most jelennek meg, csak egy kezdetét jelzik egy jelentős, hosszú távú trendnek, hacsak a kormányok el nem viszik valamilyen elhibázott irányba.

Arra a megfigyelésre alapul a fenti kijelentés, hogy a mostani gazdasági ciklus struktúrájában különbözik az összes eddigitől. A Kondratyjev hullám egyes szakaszai egybeestek a technikai fejlődés fontos állomásaival. Az 1830-as "vízi technológiák" után jött 1880-ban a gőzgép, a belsőégésű motor 1930-ban, a microchip 1980-ban. De az információs kor egy új precedenst teremt: munkanélküliség növekedést, és a termelés növekedését az egyének romló körülményei kísérik. A környezeti és a társadalmi leépülés mértéke is példa nélküli. Mivel a központi hatalom eszközei kudarcot vallottak, hogy szembeszálljanak ezekkel, a jelenségekkel, a helyi közösségek szintjén a legésszerűbb tenni valamit. Azt próbáltam bemutatni, hogy a közösségi pénzek régóta bizonyíthatóan megoldást nyújtanak olyan problémákra, amiket eddig hasonlóan hatékonyan és egyszerűen nem tudtunk eddig kezelni.

Ironikus, hogy hasonló dilemmákkal állunk szemben, mint elődeink az 1930-as években. Az itt ecsetelt előnyei annak, hogy hagyjuk, hogy az emberek segítsenek magukon, azokban az időkben is láthatóak voltak. Soha nem fogjuk biztosan tudni, hogy Hitler hatalomra jutott volna-e, ha a német népet engedik, hogy megoldja a saját problémáit a gyökerektől elindulva, elérve a teljes foglalkoztatást és az emberi méltóságot saját közösségén belül.

Nem lett volna érdemes engedni nekik, hogy megpróbálják?

További információk

• forrás: Szívességbank.hu
• Alternatív gazdasági szakirodalom