Alternatív Gazdaság lexikon
Advertisement

Bíró János magyar tanító népmese elemzése az Eurázsiai mesekultúra jelképrendszerének felhasználásával,

Horváth László kiegészítő szövegével, párhuzamosan mellérendelt együttélési és viselkedéskutatás ismeretek értelmezésével, népi bölcseletekkel (közmondásokkal), internetes háttérismeretekkel

Előszó[]

A népmesék ma, már csak szórakoztatnak, pedig ősi szüleink sok száz év előtti titkos üzeneteit rejtik nekünk. Mit üzennek? Magas szintű életismeretet. Hogyan lehetünk varázslatos erejű Bíró Jánosok. Hogyan szerezhetünk olyan tudást, ami minden nehézséget, még a gonosz sárkányt is legyőzi – bennünk és környezetünkben - és hogyan lehetünk eredményesek, embertársainkat segítve.

Ajánlom a jelképrendszer magyarázatát és a tudományos viselkedéskutatást is tartalmazó, tanító népmesét kis unokámnak, Annának és minden gyermeknek - köztük négy-ötezer tanítványomnak edzői pályafutásom végéhez közeledve.

A jelképrendszer és háttérismeret értelmezése, használata[]

A meseszövegben a kék, vagy piros színű, aláhúzott szavak a háttérismereteket adó hiperhivatkozások, melyek a számítógép egér klikkeléssel megnyithatóak. A zárójelben lévő piros színű szöveg beszúrásával - (plusz ezen belül kék, vagy piros betűs aláhúzott hiperhivatkozás háttérismerettel) – az eurázsiai mesekultúra jelképrendszerének - titkos üzenet - értelmezése található. Mindez többnyire a tudományos együttélési ismeretek (szociobiológia) ok-okozati viselkedésismeret rendszerének magyarázatával és népi bölcseletekkel (közmondásokkal) van kiegészítve. Videóra feldolgozott mese, internetes szövegblokkjában, háttérismeretként hiperhivatkozás található.

Bíró János[]

Bevezetés: Fiú a sutban (kemencezugban)

- fejlődés a szülői házban

Hol volt (a mese gondolatvilága), hol nem volt (mint valóság), volt egyszer (a mese és a valóság együtt) Tiszán innen, Dunán túl, de még az Óperenciás-tengeren is túl, - a (zavaros) tüzes tengernek a hetvenedik (elzárt) szigetén, - volt egy irtózatosan kicsi kert (olyan kicsi, mint az ember feje a zavaros, elzárt gondolatvirágaival). Abba a kis kertbe (belefért) egy irtózatosan nagy, nagykert (az egész világ látásával, érzésével). Abban a nagy kertben lakott egy öregember, annak volt egyetlenegy fia, úgy hítták: Bíró János. Elhatározta az öregember, hogy nem engedi dolgozni a fiát, hanem a világ legerősebb emberévé fogja nevelni. A fiú a meleg kemencezugban (elvonultan, - a világról gondolkodva) nevelkedett: mindig a hamuban ült (ami azt jelenti, nem pénzkereső életmódot élt), egész huszonegy éves koráig. Addig ki nem szólíthatta senki az ő ülőhelyéből. Közben nagyon szépen tudott furulyálni, úgy, hogy még máshonnan is jöttek meghallgatni. Így hát nem a világ erősének nevelték, hanem világhírű furulyásnak (mert az emberi tulajdonságok szellemi fejlődésének egyik legkifinomultabb útja a zene).

Új ház, új tető []

- leválás a szülői házról

Amikor elérte a huszonegyedik évét, olyan zivatar (és vele együtt mindent elsöprő fejlődés) keletkezett, hogy összedöntötte a házakat (benne a régi gondolkodást, viselkedést is). Új házat csináltak, új háztetőt (mert a fiú gondolkodása, viselkedése is kinőtte a régit). A fiú még akkor is a kemencezugban (elvonultan) ült, akkor sem ment ki onnan. Az új házba olyan óriási (tetőtartó) mestergerendát tettek, hogy nyolc ember nem bírta fölemelni (az önbizonyítási vágyak kudarctól rettegő, nyomasztó súlya alatt). János csak nevette a sutban, hogy nyolc ember nem bír egy darab fát a hátára fölvenni. Az apja igen bosszús lett erre: - Azt a kutyateremtettét, hát még nevetsz, te rongy fickó? Elérted a huszonegyedik évet. Ki a hamuból menj ki segíteni, föltenni a gerendát! János a gerendát egymaga úgy odatette a helyére, kicsi híja, hogy a fal össze nem dőlt (mert a zene segítségével felülemelkedett a vágyak terhein, - felszabadult, örömteli érzésekkel). Az apja erre még bosszúsabb lett. - Na, te rongyember! Többet nem engedlek a kemencezugban ülni! Szedd össze magad, és menj világot próbálni (használható tudást szerezni)! Eredj szolgálni (tanulni, mert az életre felkészülést a tanulás szolgálja a legjobban)!

Haszonszerző művészet, vagy bölcselet tanulása []

- útkeresés

A fiú meg volt sértve, vette magát, összeszedelőzködött. Sütött neki az édesanyja valami kis útravalót (családi hagyományok alapján, aminek tanításával amúgy is ellátta Jánost). Ment János, mendegélt, már igen-igen messze jutott. Beért egy városba. Abban a városban, a kirakatban kókuszbábok voltak (ahol a kézműves művészet szépségét eladták). Ezeket nézegette, micsoda gyönyörű munkák ezek, mintha csak élőlények volnának. Ő ennek a gyárában szeretne dolgozni, hogy ilyeneket csináljon. Találkozik egy öregemberrel. - Mondja, édes öregapám, hol lehet ezeknek a báboknak a gyára? Végignéz az ember a fiatalemberen, és azt mondja: - Hát te kókuszbáb-gyárba szeretnél menni? Feleli János: - Igenis, oda. Még egyszer végigtekint rajta, s gondolja magában az öreg: „Majd az ördögbe fogsz menni bábot csinálni.” - Oda, ni, látod azt a nagy vaskaput? - Látom - mondja János. - No, eredj oda be, ott van. Hát hová küldte az öreg a fiút? Egy kardgyárba (ami másképpen a szellemi tudást építő közösség alkotóműhelye volt, mert a szórakoztató művészetnél is magasabb szintű tudást a bölcsesség fejlesztésével lehet megszerezni).

A törhető tudáskard készítésének keskeny és bizonytalan útja[]

- az önző vágyakon alapuló fejlődés

Ahogy bement János, hej, csak ámul, hogy csetteg-csattog minden, csinálják a kardokat, szuronyokat, tőröket. És azt kérdezik mindjárt, tőle: - Mi járatban vagy, fiam? - Munkát keresek - mondja János. - Épp ilyen emberre van szükségünk. Szeretnél-e kardmester (az egészség a vágyak teljesítésének és a harc tudáskardjának mestere) lenni? Nem tudott János hová fordulni, kénytelen volt elfogadni az ajánlatot. Azt mondja neki a kardmester: - Jól van, kedves fiam, leszel kardmester. Három napból áll az esztendő (mert az idő igazából csak három részből, jelenből, múltból, jövőből áll), s egy-egy tányér pénzt kapsz egy napra. Ha beválsz munkásnak, megjavítjuk a fizetésedet! Jánosnak mindjárt az jutott az eszébe, ha kitelik az esztendő, három tányér pénzt vihet haza az édesapjának. Mondta is: „Bizony, öregek lettek a szüleim, nagyon sokat nélkülöztek miattam nagyon megérdemlik, hogy öreg napjaikra kisegítsem őket.” Hát lett is belőle olyan kardmester, már a harmadik nap olyan kardot csinált, hogy még a kardmesternek is ő csinált kardot. A fizetésen kívül saját magának is csinálhatott egy kardot (a tudás fegyverét saját vágyai hasznára). A harmadik nap este az oldalára kötötte, hogy be tudja bizonyítani az apjának, hogy ő milyen mester. Magához vette a három tányér pénzt, elvitte haza, a szüleinek. Amikor hazaért, a kardját felakasztotta a konyhában, s bement a szüleihez. - Adjon isten jó napot, kedves szüleim! Azt feleli az édesapja: - Adjon isten neked is! Már hazajöttél? Mennyi ideig tartott a szolgálat? - Eddig, édes jó szüleim. Azért jöttem haza, hogy amit kerestem ez idáig, maguknak adjam segítségükre! - Hát hol szolgáltál? - Ebben és ebben a városban, ott van a kardom a konyhában felakasztva, az csak elég, hogy kardmester lettem! - Már kimegyek, megnézem, milyen kardod van. S körülnézi az öreg a kardot. A maga idejében huszár volt. Megnézi a kardot, bizony csak csínos, takaros kard az. Kimegy vele az udvarba. Volt ott egy tizennyolc-húsz éves körüli kiszáradt akácfatő. Megcsóválja az öreg a kardot, össze akarja vele aprítani azt az akácfatövet. Belevágja a fába, de a kard darabokra töredezett. Kapja az öreg a kardnak a hüvelyét, s megy be a fiúhoz, nagy bosszúsan: - Milyen kardmester vagy te? Nézd meg ezt a tuskót, nem tudtam a kardoddal összevágni. Takarodj a házamtól, és tanulj ki kardmesternek, ha kardmester akarsz lenni (mert a csak saját hasznunkat szolgáló tudás, másokat nem segít)!

A törhetetlen tudáskard készítésének széles és biztos útja[]

- az önzetlen tudáson alapuló fejlődés

A fiú nagyon elszomorodott. Elköszönt a szüleitől, és ment vissza a városba, hogy még egy kardot csináltasson magának. Amint megy, a félúton, egy rettenetes nagyerdőn kellett keresztülmennie (ott ahol könnyű eltévedni tudás hiányában csakúgy, mint az élet útvesztőiben). Útjába kerül ott egy tiszta-világtalan vadnyúl (aki jóindulatú tanítóként, vakságával, a tanítványa tudatlanságát jelképezte). - Hallod-e, Bíró János - mondja neki a nyúl -, annak az erdőnek a másik szélén van egy (önismeret) forrás. Ha engem abba a forrásba háromszor belemerítesz, látni fogok. Akkor adok neked egy olyan darab acélt, (ami tisztánlátó gondolkodást, önismeretet és szellemi önvédelmet ad). Ha (tudás) kardot fogsz csinálni, s azt beleteszed - ne félj, nem töri el többé az édesapád, (mert már nem csak mások tanítása, hanem - elmélyült gondolkodással, - önmagad tanítása is segít és így hétszer erősebb, ügyesebb, okosabb leszel)! Felemeli a kis nyulat János, és viszi a forráshoz. Belemártja a forrásba, s kérdezi a nyúltól: - Látsz-e már? Azt mondja a nyúl: - Mintha szitán néznék keresztül (felismerem az önző vágyakat, rangsor szerint)! Nagyon feltűnt Jánosnak, hogy egy vadnyúl így beszélni tud vele. Beledugja a forrásba másodszor is. - Na, látsz-e már? - Most már még a vashegyen is keresztüllátok (értem a vágyak önző működését)! Akkor kapja a nyulat, még egyszer beledugja a forrásba. - Na, hogy még jobban láss (tudjad a vágyak jóindulatú irányítását)! (Érdekes módon a vak nyúl élesedő látásáról adott válaszai Bíró János tudását is tisztánlátóbbá tették.) - Na, kedves Bíró János - mondja a kis nyúl - amiért ezt megtetted (jóindulatúan együttérző voltál) velem, nesze, itt van ez a kis darabka acél. Elmész a kardműhelybe. Ott igen várnak már rád. De szegődd ki, hogy magadnak is csinálhass egy kardot, (hogy te is használd a tudásod). Ezt a kis acélt tedd bele a kardba. Tedd bele, ne félj. Nemcsak édesapád nem töri el többször, de ha valahol bajod van, a világnak akármelyik részén, fújj rá erre a kardra annyiszor, ahányszor vízbe mártottál. És én segítségedre leszek (a tanultak felidézésével). Még el is nevette magát a fiú: milyen segítségről is lehet szó, ahol egy ilyen hitvány kis állat akar segíteni? Elköszönt a kis nyúltól, s ment a kardműhelybe.

Amikor belépett, megéljenezték, nemhogy föl ne fogadták volna. Most is három napból állott az esztendő, s minden napra három tányér pénzt kapott. Kiszegődte, hogy még egy kardot csinálhasson magának. Szívesen megengedték neki. Gondolta a kardmester, ha tízet csinálsz magadnak, az se baj, csak csináld meg azt a dolgodat, mi szükséges. Úgy is történt. János kitöltötte az esztendőt, megkapta a kilenc tányér pénzt, és csinált egy (egészségőrző, szellemi önvédelmet és vetélkedő tudást adó, harci) kardot. Amikor készen lett a kard, úgy belevágódott a hüvelybe, olyan szikrát vetett (a felvilágosult tudás fényét), hogy az egész műhely megvilágosodott. János az oldalára akasztotta, és megindult hazafelé. Egy kicsit büszke volt, az igaz, hogy micsoda kardmester lett őbelőle! Akkor a kard kiugrott a hüvelyéből, és úgy sétálta körül, mintha arra vigyázna, nehogy valaki az ő gazdájához hozzáérhessen (mert a tudás kardja megvéd a zavaros gondolatoktól). Ment János keresztül az erdőn. Közel ment minden vastag fához, kardját forgatva, mintha a fa útjában volna. A kardja egymás után metszette ki azokat az irtózatos vastag fákat (mint felvilágosult tudással az önző, embertelen gondolatokat szokták).

Ahogy hazaért, a kardját megint felakasztotta a konyhában. Bevitte a szüleinek a kilenc tányér pénzt. - Adjon isten jó napot, kedves jó szüleim! Most már kilenc tányér pénzt kaptam egy évre, hazahoztam maguknak, segítségükre! - Jól van, tedd le a pénzt! Hol a kardod? - Odakünn van a konyhában, fölakasztva. - Megyek, megnézem, milyen kardmester vagy. Megfogta az öreg a kardot. Nézegeti: bizony gyönyörű szabású, tetszetős egy kard. Kimegy vele az udvarra, megforgatja. Szép nagy gyümölcsfái voltak a kertben. Mielőtt belevágná a tőkébe, azokat kezdi metszegetni. Kettőt se suhint, és szalad be nagy ijedten a fiához: - Gyere ki, kedves fiam, mert a kardod minden fámat kivagdalja! (Mert illetéktelen kézben a tudás kardja kárt is okozhat, mint a gyógyszer hozzá nem értő, mérgező beszedése.) De mire az öreg bement, a kard is belevágódott a hüvelyébe. Olyan szikrát (önzetlen tudásfényt) vetett, hogy az egész konyha tele lett szikrával. Akkor mondja az öreg a fiának: - Látom, kedves egy fiam, most már kardmester vagy. Ezzel a kardoddal már elmehetsz világot próbálni. De nagyon vigyázz magadra, és arra kérlek, ne feledkezz meg rólam sem. - Ne féljenek, kedves jó szüleim, a legelső pénzem vagy keresetem hazahozom, kisegíteni magukat, úgy, mint maguk segítettek engem. Édesanyja útravalót készített neki.

A juhász a nyájára vigyáz a (tudat megismerésének) gyémánt útján[]

- a segítő, tisztánlátó ember környezetét védi

János elbúcsúzott szüleitől. Oldalára kötötte a kardot, és ment hetedhét ország ellen. Még azon is túl. Ahogy megy, ott áll az útszélen egy nyalka (másokon segítő) juhászlegény. János köszön neki: - Adjon isten, juhász pajtás! - Adjon az isten neked is, ismeretlen pajtás. - Mi vagy te itten? - Én vagyok a királynak a juhásza (a birkanyáj és a nép őrzője, de ha kell, az uralkodó tanácsadója, hogy jól irányítsa az országot). És te mi vagy? - Én meg vagyok a világnak a vándora (a keskeny önző utak és széles önzetlen megvilágosodás útján járó, fejlődő ember). - De tetszik nekem az a szó, amit mostan szóltál! - mondja a juhász. - Nekem meg az tetszik, az a ruha, ami rajtad van! Szép fehér, lobogós ingujja volt a juhásznak, bő gatyája, piros lajbija, (ami tiszta gondolatot, együttérzést, mutatott színeivel) a sarkantyús csizmája (pedig mutatta, - ahogyan a rögös úton védte a lábát, úgy védte az erkölcse az önzés veszélyei ellen). - Hát azt mondom, vándor pajtás, cseréljünk hivatalt. Te legyél juhász, én pediglen leszek vándorlegény. - Jó! Vetkőzzünk le! Megcserélték a ruhát. Elmondta a juhászfiú, mi a teendője, hova kell hajtani a juhot este, és kik fogják várni. Egyszóval mindent elsorolt neki, amit tennie kell (ezzel tanítójaként meghatalmazta - a nyájra és mindenkire vigyázó szerepére). A juhászlegény ekkor felöltözködött a vándorlegény ruhájába, a vándorlegény meg magára szedte a szép bő ruhát. Addig is nagyon szép volt Bíró János, de most párját kellett keresni szépségére, derékségére és bátorságára. Elköszöntek egymástól. Igen, de a kardot (ami a tisztánlátó tudását jelentette) nem adta oda a vándorlegény. „Így ni! Kardos juhász leszek!” – gondolta. A vándor ment az úton tovább, a juhász pedig töltötte kedvét a birkák között. Volt a birkák közt egy szamár is, ez a juhászlegényé volt (aki józanul, kitartóan vitte az útján, ha kellett). A vándorlegény, mikor elhaladt az útkanyaron, futásnak eredt, hogy vissza ne tudja kiabálni a juhászlegény (mert sokszor emberpróbálóan terhes a közösség védése).

A hatfejű sárkány vágyakból eredő tűzokádó gyűlölete ellen []

- az indulatok kezelése győz

A juhászlegény maga elé fogta a nyájat. A legelő közepén volt egy olyan nagy (mindenkinek életet adó) fa, hogy az árnyékában ellegelt reggeltől estig (a világ minden élőlényét jelképező) háromszáz birka. Odament a juhászlegény a fa alá (ami az önzetlenül tisztánlátó, rendíthetetlen viselkedésű gyémánt életútnak az elején volt). Kibontja a tarisznyáját - a sok gyaloglás után elfáradt, s megéhezett. Fölnéz a fára, s gondolja, hogy jó volna egy kis száraz fáért fölmenni oda, de ki tud arra a fára fölmenni? Mire azt kigondolta, a kardja fölpattant, s olyan gyorsan lecsapkált annyi kis száraz fát, hogy bizony olyan tizenhárom szamárnak is elég lett volna elhúzni, mint amilyen neki volt (mert a kard vetélkedő tudása bőven fedezte a szükséges dolgokat). János tüzet rakott, de szalonnasütés közben lefeküdt és elaludt.

Egyszer csak kerekedik egy fekete felhő északról (olyan, mint a király, - vagy akár magunk - néha sötéten kavargó zavaros gondolatai). Fölébred erre a juhász. Nézi a felleget. Mi történik most, ha nagy eső jön? De csak heveredett vissza. Egyszer csak a kardja kiugrik a hüvelyéből, úgy talpon csapta őt, csúszott, vagy négy métert hason - mert már közel volt a veszély (és a kard tudása előre látta a bajt). Széjjelnéz, látja ám, hogy jő egy nagy hatfejű (gyűlöletet okádó) sárkány (ami a király elméjét is gyűlölettel megzavarva falta a gondolkozását, mint a birkákat). Ordítja a sárkány: - Hej, te kutya gazember, Bíró János! Mikor akkora voltál, mint egy köleskásaszem (az emberré válásod elején), már tudtam, hogy veled meg kell vívni, (mert le akarod majd győzni a gyűlöletet, ami a sárkányok világát ősidők óta irányítja)! (Nem tudsz legyőzni, mert a gyűlölet félelmetesen erőnövelő és a tüzét az irigység táplálja. Országomban sok gyűlölet tüzével elvakított katonám van, akik parancsaimnak engedelmeskednek. Gyűlölök mindenkit, - aki más, mint én - és ha unatkozom, gonoszsággal üldözök mindenkit. Az utolsó fejem, mert másképpen gondolkodsz, mint én – a kirekesztő gyűlölet tűzével üldöz halálodig. Hanem - mindent eltűrő nyájadból - hajtsál az első öt szájamba harminc darab birkát. A hatodikba pedig ülj be te!

Bíró János nem maradt adós a válasszal. - A tudás törhetetlen kardjának gyűlöletismerete régi, önző világodat legyőzi. Erőszakos szerzés-védés helyett - jóindulatú adok-veszek érdekegyeztetéssel, együttérzéssel véget vet a gyűlöletnek és együttműködéssel eredményessé teszi az életet.

A kard csak kipattant János kezéből egy pillanat alatt, egy csapásra levette a sárkány öt fejét. Azt mondja a sárkány a hatodik fejével: - Bíró János, kérlek, hagyd meg azt az egy fejemet, (mert a tudáskardod ereje ellen félek harcolni, inkább) adok neked egy (segítő, együttérző) világot! - Hol van az a világ? - Látod azt a hegyoldalt amott? - Látom. - Ott van az a nagy kő, látod? - Látom. - Azt felfordítod, ott van egy ajtó, azon bemégy, ott az én világom! A kard lecsapta a sárkánynak azt az egy fejét is (a gyűlölet írmagját is el akarta tüntetni a királyban és az országban). A (gyűlöletet tápláló) szívét kétfelé vágta. A sárkány (irigy) véréből kiugrott egy (együttérzést adó) rézgyűrű (a jóindulatú királylány eljegyzéséhez) meg egy rézkulcs (a rézország felszabadításához). A juhászlegénynek rojtos tarisznyája volt. A gyűrűt és kulcsot rákötötte az egyik rojtra.

Aztán nemsokára, estefelé, fogta a birkákat, és hajtja hazafelé. Elővette a furulyáját. Olyan szépen tudott furulyálni, hogy még a birkák is táncolva, ugrálva rohantak hazafelé. A királynak volt három szép lánya. Amint hajtja János a birkákat hazafelé, kijöttek bámulni, hogy milyen szépen furulyál az a juhász. Elmondták a királynak, hogy új juhász hajtja a birkákat hazafelé. Ezen mindenki nagyon elbámult, mert még a királynak sohasem volt olyan juhásza, aki haza tudta volna hajtani a birkákat (és meg tudta őrizni az országot a gyűlöletkeltő sárkánytól). Mindennap elveszett egy birka. Mennek is elébe. Kérdi tőle maga a király is: - Hajtod, fiam, hazafelé a birkát? - Hajtom, felséges királyatyám! Juhász vagyok, ez az én teendőm! - Nagyszerű juhász vagy, fiam! - feleli a király. - Én mondom neked! A királykisasszony, a legfiatalabbik, belenéz a juhászfiú szemébe, tetőtől talpig látta magát benne. Nagyon szép volt a fiú. A lány a juhászfiú mellé húzódik, úgy, hogy az apja észre ne vegye, és kéri a juhászfiútól: - Kedves juhászlegény, tessék nekem adni azt a gyűrűt, amelyik oda van kötve a tarisznyabojtra! János ugyan nem nagyon kínálgatta, mert az neki emlékgyűrűje volt a sárkány legyőzéséről, meg dísznek is tartotta. De addig hízelgett a királykisasszony, úgy melléje húzódott, hogy végül is leszakajtotta a tarisznyabojtról. Rögtön ráhúzta az ujjára. A juhászlegény nagyon restellte a dolgot, de gondolta magában: csak nem fogok vele huzakodni azért a gyűrűért. Maradjon ott! Behajtotta a birkákat, aztán bement a konyhába. A vacsorát a királykisasszony maga vitte elébe. Annyira szerette a juhászlegényt, hogy amikor csak ránézett, mintha csókolta volna.

A tizenkétfejű sárkány égető vágyai ellen []

- a természetünk legyőzése segít

Eljött aztán a másik nap reggel. Elkészítették a napra való eledelt a tarisznyába. János maga elé fogta a birkákat, kihajtotta a legelőre. Amikor elért a legelőre, kihúzta a kardját a hüvelyéből, és ráfújt háromszor úgy, amint a kis nyúl magyarázta neki, amikor a forrásba dugta. Ott termett a kis nyúl azonnal: - Mi bajod van, Bíró János? Segítségedre jöttem. - Semmi nincs, kedves nyulacskám, mondd meg nekem, hogy mi vár rám itten. - Nagy feladat. De nagyon vigyázz magadra. Nem történik semmi bajod, ha rám hallgatsz! Még két ronda sárkánnyal kell megvívnod. De győztes leszel, ha rám hallgatsz. Ma délre fog jönni a tizenkétfejű sárkány (ami önző vágyak emésztő tüzét okádja). Amikor közel jön hozzád, húsz méterre körülbelül, hajítsd felé a kardodat (nehogy a vágyak tüze lángba borítson). A kardod majd fogja tudni, mi a teendője. Holnap délben ismét el fog jönni egy huszonnégyfejű sárkány (ami a tudatlanság vakító tüzét okádja). Annak, már ha száz méterre lesz, hajítsd felé a kardot, mert ha közel engeded magadhoz, olyan tüzet fog rád ereszteni, hogy megégsz. A kardod fogja tudni, mi a teendője. Még egy évre fog marasztalni a király. Maradj. Kérjed a fizetésednek a kétszeresét, a többi majd a te dolgod. Isten veled, nekem mennem kell ismét nagy segítségre hívtak, másfelé. El is tűnt a kis nyúl.

Alighogy elment a kis nyúl, ismét jött egy fekete felhő, rettenetes dühöngéssel. Nagy villámlás, csettegés, recsegés, ropogás közben megközelítette a juhászt. Amikor közel ért, elordítja magát a felhő, azazhogy a sárkány (ami a király elméjét is önző vágyakkal megzavarva falta a gondolkozását, mint a birkákat): - Te, földi féreg, Bíró János, mikor akkora voltál, mint egy kásaszem, már tudtam, hogy meg kell vívnom veled (mert le akarod majd győzni a gyűlöletet és az önző vágyakat, ami a sárkányok világát ősidők óta irányítja)! Megölted az öcsémet, (aki gyűlöletetet okádott) de most vége az életednek! (Nem tudod legyőzni az erőmet, mert könnyebb száz kínzó vágyat teljesíteni, mint egyről lemondani. Az égető vágyak gyűlölet nélkül is elemésztenek. Vágyaim feszítő tüzét a siker édes a kudarc keserű ízével táplálom, az unalommal pedig felbujtom a vágyak keresését - ez mindenkit legyőz. Országomban sok emésztően vágyakozó katonám van, akik parancsaimnak engedelmeskednek. Ha unatkozom, ártóan gonosz vágyakkal gyakorlom hatalmamat. Utolsó fejem az őrjítő tüzű önbizonyítási vágy – csak magára gondol a megfelelési kényszer súlya alatt. Vágyaim tizenegy fejének - mindent eltűrő nyájadból - adj hatvan birkát táplálékul. A tizenkettedik fejem téged is felfal - önként ülj a számba.

Bíró János nem maradt adós a válasszal. - Van, aki vágyai miatt mindenkin átgázol - önemésztően, kegyetlenül és semmi sem elég neki. A tudás kardjának vágyakat szabályzó ismerete a régi önző világodat legyőzi, mert van, aki szerény, mértéktartó vágyakkal él, békésen. Képes segítségnyújtásra önzetlenül, elvárások nélkül is. A jóindulatú viselkedés a kegyetlenséget kerülő vágyak szabályozására épül, törvények, népszokások, becsületes viselkedés alapján - együttműködően, gyengéket védelmezően. Élni és élni, hagyni viselkedéssel. Ez az új világ.)

Várt a juhászlegény, hogy érjen csak közelebb. Amikor körülbelül húsz méter távolságra volt, fogta a kardját, felé hajította. A kard egy csapásra levette a sárkány tizenegy fejét. Mondá akkor a sárkány: - Bíró János, hagyd meg ezt az egy fejemet az életemmel, (mert a tudáskardod ereje ellen félek harcolni, inkább) adok neked egy (vágyakat bölcsen uraló) világot. - Hol van az a világ? - Ott, ahol az öcsémé. A kard a sárkánynak azt az egy fejét is lecsapta (az önemésztő vágyak írmagját is el akarta tüntetni a királyban és az országban). Kétfelé vágja a sárkányt, kétfelé hasítja a (vágyakat önzően tápláló) szívét, csak kipattan a szívéből egy ezüstkulcs (az ezüstország felszabadításához) és egy (vágyakat bölcsen uraló) ezüst gyűrű (a józanul tisztánlátó királylány eljegyzéséhez). A juhászlegény azt a két tárgyat ismét rákötötte a tarisznya bojtjára.

Aztán, nem is sokára, fogja a birkákat, hajtja hazafelé. Felült a szamárnak a hátára, elővette a kedvenc furulyáját, és gyönyörű szépen furulyált rajta: „Én vagyok egy híres juhászlegény, szamárháton járok, mint egy szegénylegény.” A királykisasszony meghallotta, már jó messzire elébe szaladt: - Adjon isten jó napot, juhászlegény! - Adjon isten, felséges királykisasszonykám! - Hajtja hazafelé a birkákat? Jaj, de szereti a juhászlegényt a felséges királyatyám! De higgye el, juhászlegény, hogy én is. Tessék nekem adni azt a szép gyűrűt! - Minek az a felséges királykisasszonynak? Értéktelen tárgy ez. - De nagyon értékes az, juhászlegény! Nem akarta adni a juhászlegény - mit fog ő egy királylánnyal cseresznyézni! Nem adta! De az addig hízelgett, odasündörködött mellé, hogy megkapja a gyűrűt, úgy, hogy megint leszakította. Ráhúzta az ujjára. - Így ni, juhászlegény! Ez a két gyűrűm a magáé volt. Én is a magáé leszek, juhászlegény. Elhajtja haza a birkákat a legény. Kinn áll a király. Mondja a király a juhászlegénynek: - Hazahajtottad a birkákat, fiam? - Haza, felséges királyatyám. – Királyi szavammal mondom neked, nagyon derék juhászlegény vagy, amiért már két napja megőrizted a birkákat! - Nem derékség az, felséges királyatyám, ez a juhász kötelessége! - Jól van, fiam, hajtsd be a birkákat! Behajtotta, s ő maga bement a konyhába. A királykisasszony saját maga vitte elébe a vacsorát, finomabbnál finomabb ételeket, italokat, hogy kedve legyen a juhásznak szépen furulyálni.

A vakító tudatlanságot okádó huszonnégyfejű sárkány ellen []

- a közösség felemelő gondolkodása győzhet

A juhászlegény harmadik reggel is kihajtja a birkákat a legelőre. Már amikor kihajtott, néz napkelet felé. Olyan fekete felhő jő föl, amilyet ő még az életében sohasem látott. Tudta, mi lesz abból. Hát csak jöjjön! Amikor a huszonnégyfejű (tudatlanság tüzét okádó) sárkány (ami a király elméjét is tudatlansággal megzavarva falta a népet, mint a birkákat) már csak kétszáz méterre volt, felordított: - Gyere ide, te gazember! Hadd nyeljelek le! Megölted (a gyűlöletet és önző vágyakat okádó) két öcsémet; de most vége az életednek! (Nem tudod legyőzni az tudatlanság tüzét okádó erőmet, ami a sárkányok világát ősidők óta életben tartja, mert táplálja a nyereség és hatalomvágyam, - erősíti még a hűbéres hatalomszolgák pénzéhsége. Országomban az elmaradottság az úr.

Az első fejem felperzseli az időt - a gyorsuló világ segítségével, így gondolkodás nélkül, az emberek, csak vak és önző vágyaik alapján cselekednek. Az unalom és szórakozásvágy tüzével pedig – a tisztánlátó tudásszomjat felperzselem. Országomban sok tanulatlan katonám van, akik parancsaimnak engedelmeskednek. A tudatlanságot okádó huszonhárom fejemnek - mindent eltűrő nyájadból - adj százhúsz birkát táplálékul. A huszonnegyedik fejem a beletörődés hazug gondolata, ami - fogadd el a sorsodat, mert úgyse változik semmi, - no, ez téged is felfal, önként ülj a számba.

Bíró János nem maradt adós a válasszal. A tudás kardjának gyűlölet és vágyak feletti – együttérző, tisztánlátó ismerete a régi önző világodat legyőzi. A mohó hatalomvágy elavult, mert kegyetlenül az emberi egészséget és a természetet is elpusztítja. Megoldás a felemelő gondolkozású, természetet védő és hatalmat ellenőrző, tanult emberek társadalmának létrehozása. Ebben a világban a játékosan vetélkedő örömérzések és együttműködően dolgos lelki életformák uralják az életét. A változást hozó időt késleltetheted, de azt a törekvést nem, ami felemelő életet hoz embertársainknak. Rengeteg tiszta életű ember élt és él most is, ők az új együttérző, tisztánlátó, felemelő gondolkozású világ elhozói.)

Amikor száz méterre lehetett, János felé dobta a kardját. Egy-két csapás, és a kard a sárkány huszonhárom fejét levette. A sárkány könyörgőre fogta a dolgot: - Hagyd meg ezt az egy fejemet, (mert a tudáskardod ereje ellen félek harcolni, inkább) adok neked egy (felemelő gondolkozású) világot! - Hol van az a világ? - Ott van, ahol az öcsémé! De a kard a sárkánynak azt az egy fejét is levágta (a tudatlanság írmagját is el akarta tüntetni a királyban és az országban). Kétfelé vágja a sárkányt, kétfelé hasítja a (tudatlanságot és hazugságot tápláló) szívét. Kipattan belőle egy aranykulcs (az aranyország felszabadításához) és egy (felemelő gondolkozást adó) aranygyűrű (a bölcs királylány eljegyzéséhez). A legény a kulcsot és a gyűrűt ismét rákötötte a tarisznyabojtra.

Elment végre ahhoz a kőhöz, ahol a sárkány magyarázta, hogy ott van az ő világa. Na, de milyen kő van ottan? Olyan, hogy száz ember se bírta volna elfordítani. János gondolkodott; hogy mit tegyen! Igaz-e ez, vagy hazugság? De mire meggondolta a dolgot, a (tudás) kardja kiugrott a hüvelyéből, alácsapódott a kő alá, és úgy elfordította onnan, mintha csak ott sem lett volna. Látja János, hogy van ott egy rettenetes nagy vasajtó. Fölnyitja a vasajtót, és van ott egy óriási nagy létra lefelé. Megindul rajta. Amikor leért a sötétbe, ismét talált egy ajtót. Próbálja kifelé nyitni, de nem tudja. Akkor azt gondolja, hogy van három kulcs, hátha jó lesz ehhez valamelyik. Próbálja. Hát a rézkulccsal kinyílott az ajtó. Mikor az ajtó kinyílott, csodáknak csodája történt.

Ugyanolyan egy világrészre talált, mint itt van a föld tetején. Olyan világos van, és annyi katonaság van (akik mind együttérzést segítő erőt akartak adni), hogy még ő ennyit életében sohasem látott. És csak odarohannak őhozzá, fölkapták, fölemelték, és kezdték éljenezni: - Éljen, éljen, új királyunk van! Aztán enni kértek tőle a katonák. Azt mondja Bíró János: - Van itten a tarisznyámban egy kis ennivaló. De hát ennyi ember mit kezd vele? Azt felelik: - Nem kell nekünk a tarisznyából, felséges királyatyánk, hanem ott van az a (segítő, együttélési ismeretet adó) rézpálca, csapj rá arra a rézasztalra, lesz nekünk mit (tudásismeretet) enni! Úgy is lett. Rácsapott a rézpálcával a rézasztalra. Különbnél különb ételek és italok (és segítő gondolat ismeretek) termettek rajta. Aztán kérdi a tisztektől, hogy mi van itt még látnivaló. - Itt van egy istálló, felséges királyom, abban van egy (együttérző, gondolat áramlatokat vivő) ló, ami azé a hatfejű sárkányé volt. Kiadta parancsba Bíró János, hogy szemenszedett búzát (segítő ismeretet) és szűrt vizet (segítő gondolatokat) adjanak a lónak.

Azután egy magas rangú tiszt János elé állt, elsorolta, hogy mi van még hátra. Elvezette Jánost a tizenkétfejű sárkány országába. Az ezüstkulccsal kinyitotta ott az ajtót. Ott még százszorta több katonaság (önuralmat, önbecsülést segítő erő) volt, mint itt. Azok is fölkapták Bíró Jánost a levegőbe, és éljenezték: - Éljen, éljen, új királyunk van! Azok is enni kértek tőle. Azt feleli Bíró János: - Menjetek amazokhoz, van ott mit enni! - Nem megyünk mi oda, felséges királyatyánk. Itt van ez az ezüstpálca (ami önuralmat, önbecsülést ad), csapjál rá erre az ezüstasztalra, nekünk is lesz mit (tudásismeretet) enni! Úgy is lett. János rácsapott az asztalra. Különbnél különb ételek és italok (és önuralmat adó gondolat ismeretek) termettek az asztalon.

A legmagasabb rangú tiszt itt is János elé áll, és elvezeti az istállóba, s mutatja a lovat. Az első istállóban rézszőrű paripa volt. Ebben az istállóban egy ezüstszőrű. János kiadta a parancsot, hogy az (önuralom ismereteit és gondolat áramlatokat vivő) lónak szemenszedett búzát (tisztesség ismereteit) és szűrt vizet (becsületes gondolatokat) adjanak, míg ő ide vissza nem jön. És kérdezősködik, hogy van-e valami látnivaló még. - Van bizony, felséges királyom! Itt van ez az ajtó, itt az aranyvilág! Ott van a tarisznyádon az az aranykulcs, avval kinyithatod!

Amikor oda bement, ott is fölkapták, a levegőbe emelték, és éljenezték: - Éljen, éljen! Új királyunk van! És kértek tőle enni. - Menjetek oda be, abba az előbbi világba, van ott mit enni! – Nem megyünk mi oda, felséges királyunk! Itt van az aranypálca (ami felemelő gondolkozást – tisztánlátást ad), csapjál arra az aranyasztalra, lesz nekünk is mit (tudásismeretet) enni akkor, amennyi csak belénk fér. Úgy is lett. János rácsapott az aranyasztalra az aranypálcával. Különbnél különb ételek és italok termettek az asztalon (és tisztán látó felemelő ismeretek). Kihívták azután az istállóhoz, és megmutatták neki a sárkány lovát. Gyönyörű szép (felemelő, tiszta, gondolat áramlatokat vivő) aranyparipa volt. János kiadta a parancsot, hogy szemenszedett búzát (lélekemelő ismereteket) és szűrt vizet (tisztánlátó gondolatokat) adjanak neki. Egyenek, igyanak, amíg ő a három világból vissza nem tér. - A legnagyobb békesség és csendesség az óhajom, (mert beteljesült az együttérzés, önuralom és a felemelő tudás közössége)! Akkor elköszönt tőlük.

Úgy eltöltötte itt az időt, úgy elmászkált ezekben a világokban, hogy már majdnem jó este volt, amikor innen elszabadult. Maga elé kapja a birkákat, és hajtja hazafelé. Meghallotta a királykisasszony a furulyaszót, már jó előre elibe szaladt. - Adjon Isten jó estét, kedves juhászlegény! - Adjon isten jó estét, felséges királykisasszonyka. - Hajtja haza a birkákat, juhászlegény? - Hajtom! Meglátja a királykisasszony a gyűrűt, megint odasimul a juhászlegényhez, és kéri tőle szépen: - Tessék nekem adni, juhászlegény, azt a (bölcsesség) gyűrűt! A juhászlegény jobban sajnálta az aranygyűrűt, mint az előbbieket, mert szebb gyűrű volt. Nem akarta adni. De a királykisasszony addig csavargott mellette, hogy elszakította minden tarisznyabojtjáról, és az ujjára húzta. Gondolta a juhászlegény: ha elkaptad, legyél vele boldog, nem fogok veled huzakodni érte. És ekkor a királykisasszony azt mondja a juhászlegénynek: - Kedves juhászlegény, nagy újságot mondok magának. Holnap a legidősebb nénémnek a zsebkendője ki lesz tűzve tíz méter magasba. És ki van hirdetve a világnak minden részin, vitézeknek, szegényeknek és boldogoknak: aki felugrat érte bármilyen állaton, a felséges királyatyám hozzá adja feleségül. Tessék szíves lenni sok zabot adni a szamarának. Holnapután középső néném zsebkendője lesz kitűzve, a harmadik nap az enyém. Ha jól fogja zabolni a szamarat, mikor az én zsebkendőm lesz kitűzve, hátha el tudná kapni a juhászlegény. Akkor én magának a felesége lennék! - Jól van, királykisasszonykám! Elmegy haza a juhász, ott várja már a király. Nagy összejövetelt tartott arról, hogy a királynak olyan juhásza van, amilyen a földkerekségen sincs több. Megmentette az országot a sárkányoktól (a gyűlöletet, önző vágyakat, tudatlanságot okádó pusztító tüzüktől – ami a népben és királyban zavaros gondolatokat keltett). Mondja a király a juhászlegénynek: - Fiam, kitöltötted az esztendőt! Nem azt a bért kapod tőlem, amit kiszegődtél, hanem százszor annyit. Még attól is többet. De most tégy eleget királyi szavamnak. Maradj még egy évet. Ezerszer annyit fogok neked fizetni arra az évre, mint amennyit most kaptál! A fiú elfogadta az ajánlatot, gondolta, hogy a (fogadalmát állva) kedves szüleinek is jó kis összeget fog megszolgálni; abból most már meg fognak élni. Úgy is történt.

Együtt érzően - megértő a vágy - rézparipán és ruhában []

- a párkapcsolati érdekek alapján

Másnap reggel kihajtja a birkákat. A királykisasszony, mielőtt ő kihajtott volna, egy nagy kosár zabot vitt a szamárnak, hogy majd jól tudjon ugrani. Azt mondta a királykisasszony a juhászlegénynek, hogy gyakorolja odakint a legelőn a szamáron az ugratást, mert a harmadik nap az ő zsebkendőjét tűzik ki, s ő nagyon-nagyon szeretné, ha azt a juhászlegény kapná le a szamárral. Kihajtja a birkákat a legény, s elmegy egy kicsit körülnézni a világában.

Kivezette a rézszőrű paripát, fölnyergelte. - Ej, kedves gazdám - mondja erre a ló -, de sokat hajtott (gyűlölettel) éhen-szomjan az a (zavart elméjű) kutya sárkány! - Ne félj, kedves lovam - feleli Bíró János. - Szemenszedett búzát adatok neked (segítő gondoskodással), és hozzá szűrt (együttérző szeretet) vizet inni. Akkor ráfújt a fiúra a ló, az a tiszta rézszőrű ló; hát a fiú is tiszta rézszőrű ruhába termett (a nemes együttérzés belső értékével). Felült a lovára. Azt mondta most a ló: - Hogy menjek, kedves gazdám? Mint a szélvész, vagy mint a villámlás? - Csak úgy, kedves lovam, hogy se tebenned, se énbennem semmi hiba ne történjen (mert - gondolkodásban és cselekvésben - a kapkodó görcsös sietség, vagy figyelmetlen lazaság helyett a megfontolt középutat keressük)! János fölugrott a lovára, a ló kettőt ugrott, hármat lépett, s már ott állott a királyi palota mellett száz méterre. Nagy tömeg, mindenféle nép volt ott. Hercegek, grófok, bárók, válogatott cigánylegények. Mindenki ugratott a zsebkendőért. Kinek keze, kinek lába kitört a nagy ugratásban. Bíró János az egészet csak neveti. A királynak a legkisebb lánya ki-kiszalad az útra közben, nézi, hogy nem jön-e a juhász a szamárral. Egyszer csak azt mondja a ló: - Itt az idő, kedves gazdám, mehetünk? - Mehetünk, kedves lovam! Ugrott egyet, fölszállott a levegőbe, elkapta a királykisasszonynak a zsebkendőjét, és zsebre csapta. - Köd előttem, köd utánam, senki se érhessen a nyomomba! - nyerítette el a ló magát. És a nagy ködbe, a nagy felhőbe eltűnt (mint ennek a mesének a hol volt, hol nem volt láthatatlan gondolatai). Ott vágtatott a nyája felé.

Ahogy odaért, leszállt a lóról, leszerelte a lovát, kiadta a parancsot az etetésre, aztán fölöltözött juhászruhába, hajtotta hazafelé a birkákat. Felült a szamárra, kezébe fogta a furulyát, és szépen fújdogálta. A királykisasszony már jó messzire elébe ment. - Adjon isten, juhászlegény! - Adjon isten, felséges királykisasszonyka! - Jaj, nem jött haza, juhászlegény, hisz jó, hogy nem jött haza ugratni. De látta volna, milyen sokan ugrattak a néném zsebkendőjéért. De volt itten egy rézvitéz, egy rézszőrű paripán, az csak felszökkent a lovával, kikapta a néném zsebkendőjét, és elvitte. De volt nevetség, mert a próbálkozók közt akadt olyan is, aki kezét, lábát eltörte. Kedves juhászlegény, holnap a középső néném zsebkendőjét tűzik ki. De csak tessék a szamarát tanítani az ugrásra, mert holnapután az én napom lesz. És aki elkapja, felséges királyatyám ahhoz ad feleségül. Ha a juhászlegény elkapná, a felesége lennék. - Majd meglátom, felséges királykisasszonyka, hogy hazajöhetek-e, nagyon sok a dolgom a birkanyáj mellett!

Önuralommal - összetartó a vágy - ezüst paripán és ruhában []

- párkapcsolati közös célok érdekében

Másnap reggel kihajtotta a birkákat a legelőre. Elment megint a világába, s kivezette az ezüstszőrű paripát. Mikor kivezette, megszólalt a ló: - Ej, kedves gazdám, de sokat hajtott (égető, nyomasztó vágyakkal) éhen-szomjan az a (zavart elméjű) kutya sárkány! Feleli Bíró János: - Ne félj, kedves lovam! Szemenszedett (mértéktartó önuralom) búzát adatok neked, és hozzá (önbecsülést adó) szűrt vizet inni! Akkor ráfújt a ló a fiúra. Tiszta ezüstruha lett rajta (nemes önuralom belső értékével). Ráült az ezüstszőrű paripára. Azt kérdi tőle a ló: - Hogy menjünk, kedves gazdám? Mint a szélvész, vagy mint a villám? - Csak úgy, kedves lovam, hogy se tebenned, se énbennem hiba ne essen! Egyet-kettőt ugrott a ló, fölszállt a levegőbe. Egy pillanat alatt a kastély mellett áll, vagy száz méterre a tömegtől. Volt ám ugratás a zsebkendőért most is! A királykisasszony ki-kiszaladt az útra, figyelte a juhászt, hogy nem jön-e a szamáron hazafelé. Egyszer csak megszólal a ló: - Itt az idő, kedves gazdám, mehetünk? - Mehetünk, kedves lovam! Felszállott a levegőbe, elkapta a zsebkendőt, zsebre nyomta, és azt kiáltotta: - Köd előttem, köd utánam, senki utánam ne mehessen! Úgy is lett.

Elment most is a nyájához. Felszerelte a szamarát, ő maga átöltözött. Bizony eltelt az idő. Maga elé fogja a birkákat, hajtotta hazafelé. De hogy a második zsebkendőt is elkapták, úgy, mint az elsőt, rettenetesen dühös lett a király: - A legidősebb lányomnak a zsebkendőjét elvitte egy rézvitéz; és nem kell neki a lány feleségül. Milyen vitéz lehet az, vagy hova való lehet? Kitűzettem a második lányomnak a zsebkendőjét, azt elkapta egy ezüstvitéz, és neki sem kell a lányom feleségül. Ki lehet ez? Na, megállj! Bosszút veszek rajta! Megválik a holnapi nap! Hajtja a juhász hazafelé a birkákat. Megy elébe a királykisasszony: - Jó estét, kedves juhászlegény! Hajtja hazafelé a birkákat? - Hajtom, kedves királykisasszony! - Jaj, nem jött haza, juhászlegény. Hisz az nem is baj, hogy nem ugratott. Hanem látta volna, mi minden volt itt. Kinek keze, kinek lába tört az ugratásnál. De volt itt egy ezüstvitéz, ezüstszőrű paripán. Az lekapta a zsebkendőt, a középső nénémét, és olyan köd lett utána, senki sem láthatta, merre ment! De holnap, juhászlegény, tessék hazajönni, az én zsebkendőmet tűzik ki, hátha el tudja kapni a zsebkendőmet! A szamár gyakorolta az ugrást odakinn a két napon? - Felséges királykisasszonykám, igen nagy a füle a szamárnak, a levegőben nem tud ugrani! - De holnap tessék hazajönni, azért, juhászlegény, jó? - Hazajövök, hacsak az időm engedi, felséges királykisasszony! Behajtotta János a birkákat, aztán bement a konyhába, és megvacsorázott. A királykisasszony maga vitte be a vacsorát, de bizony mikor meglátta, a sírás környékezte, olyan nagyon szerette a juhászlegényt.

Bölcsességgel - felemelő a vonzalom - aranyszőrű paripán és ruhában[]

- a párkapcsolati belső értékek magas szintjén

Következett a harmadik nap. Kimegy a juhász, kihajtja a birkákat. Aztán elmegy az aranyvilágba. Kivezette az aranyszőrű lovat. Ráfújt ez az aranyszőrű paripa is. Bíró János tiszta aranyruhába termett (bölcs és tisztánlátó tudás belső értékével). Még a legkisebb hajszála is aranyos volt, ami a fején volt. Akkor azt mondja a ló: - Ej, kedves gazdám, de sokat hajtott (tudástól megfosztva) éhen-szomjan az a (zavart elméjű) kutya sárkány! Azt feleli Bíró János: - Ne félj, édes lovam, szemenszedett búzát adatok neked (igazság ismereteket), és hozzá szűrt vizet (igazság gondolatokat) inni! Azzal felült a ló hátára. Megkérdi a paripa: - Hogyan menjünk, kedves gazdám? Mint a szélvész, vagy mint a villámlás? - Csak úgy, kedves lovam, hogy se tebenned, se énbennem hiba ne essék! Fölszállt a ló a levegőbe, egyet-kettőt ugrott, máris ott volt a király palotájához száz méterre. Az a királykisasszony nem csinált egyebet, csak kiszaladt meg beszaladt. Látta ott az aranyvitézt, de még arra sem nézett, csak a juhászlegényt várta. Egyszer megszólal a ló, mondja a gazdájának: - Kedves gazdám, itt a fülemben van egy aranyhajszál, vedd ki, és kösd a jobb karodra. Mert a király kivont fegyverrel áll az ablaknál, és az a parancs, ha valaki elkapja a zsebkendőt, ha aranyos ember is, le kell lőni a lováról! Úgy is történt. János az aranyhajszálat keresztülkötötte a jobb karján. Akkor azt mondja a ló: - Lejárt az idő, kedves gazdám, mehetünk? - Mehetünk, kedves lovam! Fölszállott Jánossal a ló a levegőbe. János elkapta a zsebkendőt, zsebre csapta és továbbszállt. Csakhogy abban a pillanatban lövés dördült. A király rálőtt az aranyvitézre, megsebezte a jobb lábán levő nagyujját. De a vitéz csak elkiáltotta magát: - Köd előttem, köd utánam; senki se láthassa, merre megyek! El is tűnt.

Elment a nyájához. Leszerelte a lovát, lehúzta a csizmáját. Igen rossz volt a menés, mert a király lelőtte a nagylábujját. János felült a szamárra, hajtja hazafelé a birkákat. Megy elébe a királykisasszony. - Jaj, kedves juhászlegény, nem ért haza, elkapták a zsebkendőmet, elvitte az aranyvitéz, és oda is van! A felséges királyapám rá is lőtt, de nem találta se a lovát, se a vitézt. - Nem tudtam hazajönni, felséges királykisasszonykám, mert annyi birka mellett bizony nagyon sok a munka. Én pedig szolga vagyok. A rám hivatott munkának meg kell felelni. Behajtotta a birkákat, és bement a konyhába. Mondja a szakácsnénak a juhászlegény: - Szakácsné, nem kaphatnék egy kis lábvizet? Mert a csizmája már tele volt vérrel. A szakácsné adott neki lábvizet. Míg ő mosogatta a lábát, kisurrant a szakácsné, és megsúgta a királykisasszonynak, hogy a juhásznak véres a lába. Bejön a királykisasszony. Megnézi a legény lábát: - Mi lelte a lábát, juhászlegény? - Fölszúrta egy tüske, azért áztatom. A királykisasszony bement, megsúgta a felséges királyapjának, hogy a juhászlegénynek nagyon véres a lába. Parancsolja rögtön a király, hogy menjen be hozzá a juhászlegény. A juhászlegény megmosta a lábát, felhúzta a csizmáját, megy a király elé: - Felséges királyatyám, megérkeztem parancsára! - Fiam, hallom, véres a lábad. Húzd csak le azt a csizmát, amék belül van! A juhászlegény beszéd közben megfordult, úgy, hogy a bal lába volt belül, a király felé. Lehúzta a csizmát, nincsen semmi baj. - Na, fiam, most húzd le arról a lábadról, amelyik arról van, a jobb lábadról! Akkor megint beszélget a juhászlegény, úgy fordul, hogy a jobb lába legyen a király felé, ismét lehúzza a bal lábáról. Akkor azt mondja a király: - No, fiam, most húzd le mind a két csizmádat! Látja, hogy a fiú meg van zavarodva. - Mondd, fiam, mi történt a lábaddal? - Felséges királyatyám, mi tűrés-tagadás, elütötte a felséges királyatyám. - Mikor? És hol vannak azok a paripák, amiken ide jártál? - Ha meg akarod látni, felséges királyatyám, holnap gyere velem, és megmutatom. Úgy is történt. A királykisasszonynak a szíve ugrált örömében, nem tudta, hogy hányadán van, most csak azt kérdezte a juhászlegénytől: - Kedves juhászlegény, melyik zsebkendő volt szebb, az enyém, vagy a két nénémé? Annyit felelt a fiú: - Majd megtudjuk holnap, mert a zsebkendő nincsen nálam!

Befejezés: A juhászból király lett []

- rátermettségéért

Másnap reggel kiment a király a juhászlegénnyel a legelőre, de már a birkákat nem hajtotta. Elvitte onnan a királyt a három világba. Megmutogatta az országot, és elmesélte, hogy történt annak megszerzése. A király a fiú vállára tette a kezét, és megígérte neki, hogy összes királyságát ráhagyja, a három lánya közül pedig egyet feleségül ad neki. (Látta, hogy jó királya lesz országának és jó férje lányának, mert a tisztánlátó tudás karddal megszerzett réz, ezüst, arany ruha a vágyak fölé emelkedő jellemes viselkedést bizonyítják – békés és sikeres élet érdekében.) A juhász a legkisebb lányt választotta (aki segítőkész, tisztánlátó, és bölcs volt a gyűrűk nélkül is). Lett nagy öröm. Megesküdtek; később a juhászból király lett. Aki nem hiszi, menjen el, nézze meg. Ott uralkodik az aranyvilágban (ahol együttérzőek és tisztánlátóak az emberek), mai napig is éldegélnek, ha meg nem haltak. Az én mesém ennyi volt, füle, farka benne volt (elmondtam, amit akartam). Aki ette a kását (meghallgatta, megértette), ennek mondja társát (segítve az embereket).

Összegző gondolatok[]

A mese értelmezése háttérismeretekkel:

A „hol volt” (szóhasználat az őseink üzenetének, tanításának - az emberi gondolatokat értő befogadása, ahol): A Bíró János mese üzenete, hogy a perzselő vágyakat és tüzes indulatokat okádó sárkányokat le kell győznünk (gondolatainkat, természetünket formálva). A Lao-ce idézetek utalnak a mesék tartalmára. "Aki másokat megismer, - az tanult, aki magát megismeri - az bölcs. Aki másokat legyőz - az erős, - aki önmagát legyőzi - az hatalmas. Aki vágytalan, a nagy titkot megfejtheti; de ha vágya van, csak a dolgokat szemlélheti.” Az emberi kultúra építése elengedhetetlen - a vágyaink szabályozásával - az ösztönprogramok sokszor elavult, erőszakos viselkedésparancsai miatt. Így a sötét és világos erők (jin-jang) ellentétpárként állandó részei életünknek. Rókusfalvy Pál szerint: Japán nemzeti tervének célja "egy olyan társadalom megvalósítása, amely az anyagi javak bőséges fogyasztása helyett az emberi intellektuális kreativitást virágoztatja fel".13

A „hol nem volt” (magyarázata a természetes valóságtól eltérő mese elutasítása, üzenetének értetlen, vagy csak szórakoztató szemlélése): Abraham Maslow szerint az emberek vágyaik rangsora alapján élnek. Buddha szerint: „Könnyebb száz világi vágyat meghódítani, mint egyről lemondani.” Az ösztönéleti vágyak David P. Barash szerint 60-120 ezer évente 2-5%-ot változhatnak és nélkülük az emberiség kipusztulna. Az erőszak rendező elv a vetélkedésben. A fejlődő emberi kultúra vékony máza alatt, kegyetlen, egymást pusztító, kiszorító vetélkedés folyik. Csányi Vilmos szerint a csoport fejlődését és működését biztosító rangsornál az ember nem tudott jobbat kitalálni.

A „volt egyszer” (értelmezése a mese történetbe ágyazott gondolatai, üzenete és a természetes valóság együtt, amire ez a tanító mese is törekszik tudományos ismeretek átadásával). A tudósok szerint az emberré válást még hátráltatja, ösztönös vágyainak - erőforrásokat szerző-védő - erőszakos viselkedése. Ezzel együtt - az emberi kultúra építése kiemel az állatvilágból.

Az „új ház mestergerendája” (jelképesen a vágyakat szabályozó kulturált viselkedésünk): A keskeny, széles, majd „gyémánt” ösvény, olyan szellemi, erkölcsi (élet) utak - melyen Bíró János járt - (már nem csak mások, hanem vágyaink szabályozását, vagy legyőzését is tanítják, emberi fejlődésünk és embertársaink védelmének érdekében. Ez az új ház vágyterheinek mestergerendája, (ami a felemelő, tiszta gondolkodású, fejlődési út végső célja).

Budapest, 2020. 05. 17.

Szerkesztette: Horváth László judo szakedző

a Human Vital Lovagrend

Human Vital Judo és Vital Do szabadidősporti szakág alapítója

Advertisement