Egy jól működő demokráciában minden véleménynek értéke, és minden szavazatnak ereje van.
Síklaky István: A részvételi demokrácia alapelvei
Tartalomjegyzék
A demokrácia fogalma, a képviseleti demokrácia kialakulása[]
Demokráciáról - a fogalom legegyszerűbb szintjén - akkor beszélünk, ha együttélő, egymásra utalt emberek maguk hozzák a közös életükre vonatkozó döntéseket, olyan módon, hogy minden felnőttnek egyenlő joga van a döntési folyamatban való részvételre. A demokrácia két alapelve: a többségi döntés, és az alulról szerveződés (szubszidiaritás). A szubszidiaritás - XI. Pius pápa Quadragesimo Anno című enciklikájának megfogalmazásában (Qu. A. 1931 86-91.) - azt jelenti, hogy "a központi irányításnak nem szabad magára vennie vagy magasabb fokú szervere bíznia olyan feladatkörök elvégzését, aminek az ellátására alacsonyabb fokú és rangú autonóm egységek is képesek, saját kezdeményezésükből és saját eszközeikre támaszkodva."
Az ember társas lény. Bár rendkívüli körülmények között, ideig-óráig egy magányos ember is életben tud maradni, de az a természetes, hogy az emberek csoportokban, közösségekben élnek. Az a természetes, hogy az egy közösséget alkotó emberek közösen döntenek a többeket, vagy mindnyájukat érintő dolgokról. A természetjognak megfelelő együttélési mód tehát a demokrácia.
Ősi gyakorlat, hogy egymás mellett élő több, vagy több tucat család - egy-egy falu - időről-időre vezetőt - bírót - választ, akinek feladata a többeket vagy mindenkit érintő ügyek eldöntése, vagy a közös döntés megszervezése és végrehajtása. Tulajdonképpen a bíróra rábízza a falu felnőtt lakossága, hogy a közösség nevében, a közösséget képviselve járjon el. Amikor a falugyűlésen a közösség tagjai közvetlenül döntenek a falu ügyeiről, közvetlen demokrácia működik. Erre nyilván csak ritkán, nagyon fontos ügyekben kerül sor. Az ennél kisebb ügyekben a falu közösségét képviselő bíró dönt, és gondoskodik a döntés végrehajtásáról is. Ez a képviseleti demokrácia működése.
Történelmileg úgy alakult, hogy nagyobb együtt élő csoportok nem egy képviselőre - a bíróra - bízzák a közügyek intézését, hanem többre, akik képviselőtestületet alkotnak, és többségi határozatok alapján intézik az ügyeket.
A társadalmi tevékenység hármas tagolódása[]
(R.Steiner 43)
(Hol van, és hol nincs helye a többségi döntésnek)
A társadalmi tevékenység három alapvető szférája: a szellemi-kulturális, a jogi-politikai és a gazdasági szféra. Az egészséges, demokratikus társadalmi élet követelménye, hogy mindegyik szféra maga igazgassa önmagát a sajátosságának megfelelő intézményekkel és módszerekkel, és egyik szféra se szólhasson bele hatalmi súllyal a másik működésének tartalmi kérdéseibe (ne uralkodjék a másik fölött), bár kölcsönhatásuk törvényszerű. Ez a társadalmi hármastagolódás elve (R.Steiner).
A SZELLEMI-KULTURÁLIS SZFÉRA feladata, hogy teret adjon a képességek kibontakoztatására. E szféra alapelve a szabadság, hiszen minden ember szabadon akarja fejleszteni magát. Itt az egyéni cselekvés korlátja csupán az, hogy senki nem korlátozhatja más szellemi szabadságát. E szférában az együttműködők közös döntéseiket nem többségi szavazással, hanem egyetértésben (konszenzussal) kell hogy hozzák.
Megfontolandó "a 'szabadságot a szellemi életnek' követelés igazi jelentése. A megismerés iránti lelki vágyamban semmiképp nem vagyok szabad. A valóság kényszerítő, mivel nem tudok a megismertnek ellene gondolkodni. Legfeljebb abban vagyok szabad, hogy az ismeretem szerint, vagy ezzel szemben cselekszem, de ennél már elhagyom a (tiszta) szellemi életet. A szellemi élet szabadságát ezért egyvalaki maga soha nem tudja tetten érni. Ez egy szociális követelmény, amelynek meg kell akadályoznia, hogy az emberre olyan igazságokat rákényszerítsenek, amiket ő nem tud elismerni, és amik ezért lelki életére károsak. ... A szellemi élet társadalmi szabadságánál tehát mindig a másként-gondolkodás szabadságáról van szó." (D. Brüll "Antroposophische Sozialimpuls" Novalis Verlag 1984.)
A kutató és művészeti alkotó tevékenységnél tartózkodni kell bármely irányzat, iskola, nézet jogi és/vagy gazdasági eszközökkel való háttérbe szorításától vagy kedvezményezésétől, uralkodjék a kulturális sokszínűség.
A JOGI-POLITIKAI SZFÉRA feladata: a jogérzék konkretizálása törvények megalkotásával és betartatásával. A ma már általánosan elterjedt jogérzék megköveteli, hogy a jogi ügyekben minden ember szavazatának egyenlő súlya legyen, ezért e szféra alapelve az egyenlőség a törvény előtt, a döntésekben való részvétel és a személyiség-fejlődés esélyei terén. (Ez utóbbi a szociális egyenlőség.) Ebben a szférában van helye a szavazásnak, a többségi döntésnek.
A jogi élet "magában foglal minden viszonyt, amelyben az egyes ember közvetlenül szembenáll az egyes emberrel ... tekintet nélkül a képességeire, tekintet nélkül gazdasági pozíciójára." (R.Steiner "A gazdasági élet kardinális kérdései" Dornach, 1962.) A jogéletben "az érző ember tevékenykedik. Ahol nem a római jogtudomány-ágról, hanem valódi jogi átélésről van szó, az alap a jogérzés." (D. Brüll i.m.)
A jogi-politikai szféra fontos területe a gazdasági élet keretszabályainak megalkotása és betartatása.
A GAZDASÁGI SZFÉRA feladata: a szükségletek gazdaságos kielégítése, a jogi-politikai szféra által meghatározott keretek között. Minden ember érdekelt abban, hogy a szűkös földi szükségletkielégítő eszközöket testvériesen osszák el. E szféra alapelve tehát a testvériség (hűvösebb szóval: a szolidaritás), hiszen a munkamegosztás lényege, hogy mindenki sok más ember szükségleteinek kielégítéséért dolgozik, és minden egyes ember szükségleteinek kielégülése sok más ember munkájából tevődik össze. A munkamegosztás tehát nem más, mint közös törekvés valamennyiünk harmonikus, emberhez méltó élete anyagi és szellemi feltételeinek megteremtésére.
"Valójában a szükségletkielégítő javak szűkössége felveti a szociális kérdést, hogy ki, mely szükségletet elégíthet ki. Létrejön a szociális és a nem-szociális emberközi problémája: kizsákmányolom-e a másik embert (antiszociális), vagy dolgozom érte (szociális). Az első már megtalálta jogi formáját, a kapitalizmust; a második még küzd ezért. Emellett áll a Francia Forradalom harmadik követelése: a testvériség. ... Testvéri az, aki kisegíti a testvérét, noha mindketten ugyanannyi örökséget kaptak." (D. Brüll i.m.) Silvio Gesell 07 válasza a szociális kérdésre: tőke (és kamat) nélküli (tehát nem kapitalista) és magán-földjáradék nélküli piacgazdaság, amelynek meghatározó intézménye a forgásbiztosított (szabad-) pénz.
ÖSSZEFOGLALÁS Az ember fizikai szervezetének idegi-értelmi rendszerre, ritmikus (szív-tüdő) rendszerre és anyagcsere-rendszerre való tagolódása jó példa arra, hogyan tudja három autonóm rendszer mindegyike megőrizni sajátosságát, hogyan alkot mégis - egymást áthatva - egységes organizmust. Sajátos feladata
- a szellemi-kulturális szférának az alkotni képes emberek és a szellemi alkotások "termelése" mindhárom szféra számára, a szabadság szellemében;
- a jogi-politikai szférának a jog- és esélyegyenlőség, valamint a másik két szféra függetlenségének biztosítása, akár hatalmi eszközökkel is;
- a gazdasági szférának a másik két szféra működéséhez az anyagi feltételek megteremtése a testvériség szellemében.
A képviseleti demokrácia problémái - a visszahívhatóság[]
Egy faluban, ahol az emberek nem csak hogy ismerik egy mást, de egymás családját is jól ismerik a nagyszülőkig és még tovább, jó esély van arra, hogy az emberek nem csalódnak választottjaikban. Nem ez a helyzet a városi, vagy éppen az országos képviselő testületek megválasztásánál, hiszen pl. Magyarországon a jelenlegi törvény szerint az országos választásokon átlag 130 ezer ember választ egy-egy képviselőt. Egy ilyen választás sokkal kevésbé lehet megalapozott. Ezen a szinten jelennek meg igazán a képviseleti demokrácia jellegzetes problémái.
A nagy létszámú közösségek képviseleti demokráciájának alapvető problémáját talán a legkifejezőbben J.J.Rousseau fogalmazta meg, mintegy kétszáz évvel ezelőtt, amikor a képviseleti demokrácia mintaképének tekintett Angliáról a következőképpen írt: "Az angol nép szabadnak gondolja magát, de erősen téved; csak a parlamenti képviselők megválasztásának idején szabad: mihelyt megválasztotta őket, ismét szolganép és semmit sem számít."
A választóknak ez a kiszolgáltatottsága a szabad és kötött mandátum (megbízás) kérdésével függ össze. Ha egy képviselő kötött mandátumot kap, akkor a választók által jóváhagyott programot kell végrehajtania, megvalósulását elősegítenie, különben a választók visszahívhatják. Szabad mandátum esetén a képviselő belátása szerint köteles szolgálni választói érdekeit, és a mandátum lejártáig (többnyire 4 évig) nem hívható vissza.
Magyarországon a nemesi előjogok múlt századbeli eltörléséig az önigazgatás a nemesség kiváltsága volt. A nemesek vármegyékbe szerveződtek, és minden vármegye képviselő(ke)t küldhetett az országgyűlésbe. E képviselők számára a megye nemesei meghatározták, hogy a napirenden lévő országos ügyekben hogyan kell állást foglalniuk, tehát kötött mandátumot kaptak. A polgári demokráciák kialakulásánál azonban érvényesült a képviselőknek az a törekvése, hogy függetlenítsék magukat választóik akaratától. Ennek "hivatalos"
- bár nyíltan ritkán hangoztatott - indoka az, hogy az "egyszerű emberek" nem ismerik fel saját érdekeiket, és nem is tudnak eligazodni az országos dolgokban, tehát ha a képviselő az ő utasításuk szerint volna köteles állást foglalni, ez gyakran éppen hogy kárukra szolgálna. A képviselő azonban - így a "hivatalos" indokolás - szellemileg magasan a választók fölött áll, ő helyesen ismeri fel a választók érdekeit, és ért az országos dolgokhoz, emellett még önzetlen is, ezért, amikor törvényeket kezdeményez, támogat, vagy ellenez, a választók érdekeinek megfelelően foglal állást.
Való igaz, hogy a választók többsége gyakran nem ismeri fel helyesen saját érdekeit, különösen hosszú távú érdekeit, de ezeket a hosszú távú érdekeket nem kevésbé gyakran a képviselők sem ismerik fel helyesen, mert bizony nem állnak olyan nagy szellemi magasságban választóik fölött. Emellett a képviselők - a tapasztalat szerint - gyakran vétenek az önzetlenség követelménye ellen, és bizony számosan hajlamosak arra, hogy a közérdeket szándékosan alárendeljék saját anyagi-hatalmi érdekeiknek.
Az állampolgárok védelme képviselőik uralmi törekvéseivel szemben[]
Sok demokratikusan hatalmi pozícióba került testületi többség - a tapasztalat szerint - arra törekszik, hogy hatalma korlátlan, valójában uralom legyen. Széles körben az a tévedés uralkodik, hogy a képviseleti többség közvetlenül és egymaga a népszuverenitás letéteményese, és így cselekvési szabadságát nem
szabad korlátozni. Az állampolgárok e törekvésből eredő kiszolgáltatottságának csökkentésére történelmileg kialakult eszközök:
- a hatalmi ágazatok egymástól való függetlensége,
- a képviselők visszahívhatósága (kötött mandátum),
- a közvetlen demokrácia intézményei (népi kezdeményezés és népszavazás),
- a demokratikus döntéshozatal közelebb vitele a polgárokhoz (szubszidiaritás).
A KLASSZIKUS HATALMI ÁGAZATOK (mint ahogy ezt már Arisztotelesznél olvassuk): a törvényhozó hatalom (ezt modern államban a parlament gyakorolja), a végrehajtó hatalom (amit a kormány és szervei gyakorolnak), és a kormánytól független bíróságok (amelyek a törvények megsértésével kapcsolatos döntéseket hozzák). Ezeket a modern alkotmányok - helyesen - elkülönítik egymástól, és így egymást ellensúlyozva gátolják, hogy valamely ponton túlhatalom alakuljon ki.
A legújabb korban két új hatalmi ág alakult ki: a tömegtájékoztatás (média) és a pénzhatalom. Ezek függetlenítése a többi hatalmi ágtól nem megoldott. A nemzetközi pénzoligarchia maga alá gyűrte a tömegtájékoztatást és a tömegszórakoztatást (manapság ezek együttesét mondják médiáknak), és ezzel, valamint a politikusok korrumpálásával - az államok fölé emelkedve - ténylegesen diktatúrát gyakorol a társadalmak felett.
A tömegtájékoztatás demokratikus szabályozására még nem jött létre kielégítő módszer. Minimális megoldásként törvénnyel a médiák külföldi tulajdonlását kellene tiltani (mint Szingapúr teszi), hogy jobb feltételek legyenek a demokratikus kontroll számára.
A pénzoligarchia diktatúrájának hazánkban való megszűnését a Fennmaradás-fordulattól 14/4,5, a természetes társadalmi rend 02/B, 05 kialakulásától várhatjuk. Ennek sarkalatos pontja pedig éppen a képviselők visszahívhatósága. Ezzel, és a népuralom biztosításának további módozataival
- A függetlenség helyreállítása - a gyarmati helyzet megszüntetése 22 és
- Egy természetes gazdasági rend felépítése hazánkban 23
című közleményekben foglalkozunk.
