A Népi Kollégiumok

A Népi Kollégiumok Országos Szövetségének címere

1946. július 10-én alapították a Népi Kollégiumok Országos

Szövetségét (NéKOSz-t). Az esemény azért is méltó a megemlékezésre, mert a NéKOSz jóval több volt mint egyszerű szakmai (pedagógiai) társadalmi szervezet: a közvetlen demokrácia egyik legizgalmasabb magyar kísérlete volt.

Bár a szervezet formálisan rövid ideig, mindössze 3 évig (1946-1949) létezett, a népi kollégiumi mozgalom története kicsit korábbra, az 1930-as évekre nyúlik vissza. Már a népi írók is többször felvetették, hogy a szociális kérdések megoldásához szükség lenne a társadalmi mobilitás növelésére, ehhez pedig a szegény, paraszti származású diákok hatékonyabb támogatására.

Története

Az 1922-ben indult Országos Magyar Diáknyomor enyhítő Akciók egyre fejlettebb programokat tudtak felmutatni. 1939-re a Turul nevű diákszervezet támogatásával létrejött a Bolyai Kollégium, amely a Budapestre egyetemre kerülő tehetséges, paraszti származású fiataloknak biztosított lakást és közösséget. Első igazgatója Boros Lajos lett. (A három tehetséges, szintén paraszti sorból származó ifjú alapító, Boros Lajos, Gombos Imre és Fehér Gyula saját elbeszélésük szerint birkózómeccsel döntötte el, hogy melyikük lesz a Kollégium igazgatója.)

A Bolyai Kollégiumban a legkülönbözőbb tudományterületeket képviselő hallgatók gyűltek össze. De saját területük mellett mind érdeklődtek társadalmi kérdések iránt is, képezték magukat szociológiából, falukutatásokat szerveztek, és tevékeny szociális életre készültek. Már kezdettől nagyon fontos volt a Kollégium életében az önigazgatás és a belső demokrácia.

Ennek volt köszönhető, hogy 1942-ben sikerült önállósítaniuk magukat a Turultól. Ekkortól a Bolyai Kollégiumot Györffy István Kollégiumnak hívták. (Györffy István néprajzkutató volt az egyik, aki kezdeményezte a Bolyai létrehozását annak idején, de meghalt, pont mikor a konkrét megvalósítás elkezdődött.) A megújult Kollégium tagsága pedig Boros Lajos leköszönése után új igazgatót is választott, Kardos László személyében. Neki is köszönhető, hogy a Györffyben egyre jobban erősödött a társadalmi kérdések aktív alakításának igénye. Amellett a művészeti élet is fontos volt: a kollégisták létrehozták a saját néptáncegyüttesüket, a Balladaegyüttest, ami egyik motorja volt a magyar néptánc-életnek az elkövetkezendő években. A II. világháború éveiben pedig szinte az egész Kollégium bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, sokan a kollégisták közül fegyverrel is harcoltak a német megszállók és magyar kiszolgálóik ellen (legtöbben a Magyar Diákok Szabadságfrontjának Görgey- és Táncsics-zászlóaljában, ott, ahol joghallgatóként Göncz Árpád is).

1945-ben, az újjáépülő országban a Györffy tagjai egyre több új kollégiumot alapítottak szerte az országban, a sajátjukhoz hasonló demokratikus minták alapján a tanulni vágyó szegény (most már nem csak paraszti származású) fiataloknak. 1946. július 10-én, az egyetemi tanévzárón aztán bejelentették a Demokratikus Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom és a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NéKOSz) megalapítását.

„Egy országos mozgalom megalapítására szántuk el magunkat, amely célul tűzi ki, hogy diákotthonokat és kollégiumokat szervez, hoz létre és épít fel a középiskolák és főiskolák mellett, amelyekben a szegényparasztoknak és munkásoknak a fiai – tömegesen – anyagi gondoktól mentesen, demokratikus szellemben nevelődhetnek népünk értelmiségévé.” – olvashatjuk a kiáltványban, amit azon a bizonyos július 10-ei évzárón fogalmaztak meg. (Az alapító tagok: a Györffy István Kollégium, a Petőfi Sándor Kollégium, a Zrínyi Ilona Kollégium, az Áchim András Kollégium és a Pápai Páriz Ferenc Kollégium voltak).

Az egész mozgalom fő szervezője, központi személyisége sok szempontból most is Kardos László volt, aki főtitkári címet kapott a NéKOSz vezetőségében. Mellette a többi végzett Györffy-kollégista szintén fontos szerepet játszott, mint szervezők, vezetők, az új kollégiumok igazgatói, stb. Emellett azért Kardosnak és a többieknek sem volt mindenben kizárólagos hatalma, nehogy a vezetés elmaffiásodjon. A NéKOSz hamar kinőtte magát országos hálózattá. Sok felmérés készült a népi kollégistákról, de mégis nehéz felbecsülni, hogy összesen hány embert ért el a mozgalom története során. Mindenesetre a hatás akkora volt, hogy valószínűleg jogosan beszélnek sokan „népi kollégista nemzedékről”.

Miért fontos a NéKOSz?

Először is azért, mert az egyik legsikeresebb, legnagyobb hatású magyar civil szervezet volt, autonóm közösségek hálózata. Azaz olyan közösségek összessége, amelyek a közvetlen cselekvés és a közvetlen demokrácia gyakorlatára, társadalmi (konkrét fizikai újjáépítő és aktív művészeti) tevékenységre és kritikus gondolkodásra szoktatta tagjait. És emellett olyan embereket nevelt, akik hatékonyan tudtak más emberekkel együtt dolgozni.

A közéleti aktivitásról az alábbiakat írta a NéKOSz 1947-es útmutatója:

„A népi kollégista politizál. (…) Megfigyeléseket gyűjt a társadalomban, megfigyeléseit rendszerbe foglalja, nevelőivel és társaival megvitatja, és igyekszik helyes következtetéseket levonni belőlük. (…) Megismeri a politikai rendszereket, pontosan tájékozódik a pártok, azok ideológiája és programja felől. Politikai meggyőződését azonban nem kész formulákból meríti, hanem a társadalmi valóság tárgyilagos megismerése után, saját erőfeszítéseinek útján jut el politikai meggyőződéséhez. (…) Tiszteletben tart minden becsületes politikai állásfoglalást, s a színvonalas vita eszközét veszi igénybe, ha az nem egyezik az övével. Más egyénisége súlyos megsértésének, és saját meggyőződése lealacsonyításának tartaná, ha azt másokra úgy akarná rákényszeríteni, hogy előbb a meggyőzés eszközét sikerrel nem alkalmazta.”

A gyakorlatban ez azt is jelentette, hogy az egyes kollégistáknak nagyon nagy beleszólásuk volt kollégiumuk életébe, autonóm módon, közösen dönthettek az őket legközvetlenebbül érintő ügyekről. Azzal pedig, hogy ezeket az önálló kollégiumi közösségeket egy társadalmi szervezetbe tömörítették, olyan kísérleti mintát adott a NéKOSz, amely ki tudná békíteni és hatékonyan tudná ötvözni a közvetlen demokráciát a képviseletei demokráciával. Manapság, amikor sokan azt hiszik, hogy a kettő összeegyeztethetetlen, érdemes lenne a NéKOSz példájára visszanézni.

Összefoglalva tehát a NéKOSz társadalomszervezési mintája ez: autonóm közösségek hálózata, azaz:

1. Közvetlen demokrácia helyben: A lehetőségek szerint minél nagyobb döntési szabadság helyi ügyekben, azok között, akik egy közösséget alkotnak, azaz személyesen ismerik egymást.

2. Képviseleti demokrácia: lehetőleg hatékony egyeztetés választott képviselők útján az egyes közösségek között. (Ettől lesz az egész hálózat, nemcsak elkülönülő hordák, törzsek, anarchista közösségek halmaza.)

Emellett pedig, mint már szó volt róla: aktív cselekvés (és ezt is helyben lehet leginkább elkezdeni a minket közvetlenül érintő ügyekben), művészi igényesség és kritikus gondolkodás.

Vitányi Iván, a mozgalom krónikása (egyébként népművelő és filozófus), aki akkoriban a színjátszó és néptánc-élet egyik fő szervezője volt a mozgalom pozitívumai mellett a mozgalom kockázataira is felhívja a figyelmet: „A közösség minél teljesebb, annál inkább ki van téve az agresszivitásnak – ha nem építünk bele biztosítékot ellene, s ha ez a biztosíték nem válik hagyománnyá. (…) A NéKOSz-ból mindenesetre hiányzott az agresszivitás ellen védő biztosíték, ezt kellett volna beleépíteni.”

Azt, hogy a világjobbító szándék esetenként hogyan fordulhat át agresszivitásba, ha hatalmat kap, többek között Jancsó Miklós (maga is egykori népi kollégista) ábrázolta később a NéKOSz-ról forgatott 1968-as játékfilmjében, a Fényes szelekben. (A Fényes szelek egyébként eredetileg a népi kollégisták indulójának a címe. Az sem egészen véletlen, hogy ez a film félig-meddig egy stilizált néptáncjáték formáját ölti.)

Maga a NéKOSz formálisan azért volt olyan rövid életű, mert egy átmeneti korszak gyermeke, és egyben szimbóluma volt. Ez a korszak egyébként általában is a társadalmi (civil) szervezetek egyik virágkora volt Magyarországon. 1949 nyarán a kialakuló Rákosi-diktatúra egy tollvonással oszlatta fel a NéKOSz-t, és degradálta autonóm szervezetekből egyszerű diákszállókká a népi kollégiumokat. Az sem zavarta őket különösebben, hogy a NéKOSz sok diákja vallotta kommunistának magát. (Jellemző, és talán nem is teljesen független ettől, hogy a Párt ugyanezen év őszén akasztófára küldte a népi kollégisták legnagyobb kommunista támogatóját, Rajk Lászlót is.) Egy kemény diktatúra ugyanis általában nem tűri az autonóm közösségeket, főleg azt nem, hogy azok hálózatot alkotva alternatívát kínáljanak a parancsuralmi rendszerrel szemben. (Valószínűleg éppen ez az, ami miatt manapság keveset hallunk erről a hungarikumnak is minősíthető jelenségről.)

Jancsó és Vitányi mellett a népi kollégiumok történetének harmadik nagy tanúja, átélője és teoretikusa Pataki Ferenc volt. A NéKOSz-legenda című nagy összefoglaló művében azt írta:

„A NéKOSz eredeti, egyszeri alakjában és főképpen történeti kontextusában meg nem ismételhető históriai képződmény.”

Azonban azt is hozzátette egy Kardos Lászlót méltató másik írásában:

„A kollégiumok tapasztalata valóban nemzetközi jelentőségű. Minta és példa arra, hogyan forrhat össze a társadalmi progresszió és a pedagógiai gyakorlat, de arra is, hogy ha a haladás politikája eltorzul, hogyan eshet áldozatul nevelési vállalkozása is.”

A NéKOSz mindenképpen fontos jelensége a XX. századi magyar történelemnek. Egy olyan hungarikum, amely a pedagógiai, politikai és kulturális gondolkodás területén egyaránt revelációszerű hatást fejtett ki. Nem kell feltétlenül lesajnálni, provinciálisnak és öncélú nemzetieskedésnek minősíteni, hanem a modern magyar kultúrába is be lehet építeni. Pedagógiai téren egy demokratikus nevelési mintát jelent: a közösségi cselekvés, a kooperáció és az egyéni kezdeményezőkészség összehangolhatóságát, együttes hatását. Ilyen értelemben lehet a NéKOSz a mai magyar demokratikus (és főként a közvetlen demokrácia lehetőségeiről gondolkodó) mozgalmaknak is fontos hivatkozási pontja.

Az eredeti cikk linkje

• A közvetlen demokrácia elfeledett magyar mintái: a népi kollégiumok